Szombathely megint karneválozik

Csütörtökön este a karneválnyitó ceremóniával veszi kezdetét a Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen, amelyre a rendezők négy nap alatt több mint százezer látogatót várnak.
A rendezvénysorozat jelentőségét mutatja, hogy 14 országból érkezik küldöttség a karnevál napjaiban a vasi megyeszékhelyre, képviseltetik magukat Szombathely testvérvárosai és érkeznek vendégek Kínából és Grúziából is.

A korábbi évek hagyományaihoz híven a szombathelyiek apraja és nagyja jelmezekbe öltözik, több százan vesznek majd részt a pénteken és szombaton este hét órakor kezdődő, a karnevál csúcspontjának számító jelmezes, fáklyás felvonuláson.

23 helyszínen több mint 300 programot kínálnak a négy nap során, a Történelmi Témaparkban idén is egymást követik majd a harcászati bemutatók, köztük olyan hagyományőrző csapatok is bemutatkoznak, amelyeket eddig még nem láthatott a közönség a karneválon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.