Szólóban is jól szól a soul

Jó lenne azt írni, Sena második szólóanyagának lemezbemutatóján jártunk csütörtök éjszaka az Akváriumban, de nem lehet, mert egyelőre még nem jelent meg a korong. Mindenesetre a ghánai MC-énekesnő, akit egyebek mellett a Barabás Lőrinc Eklektricből, a Kamu zenekarból, az egykori Gimmeshot Crew-ból, mostanában pedig leginkább a Shakespeare-szonetteket új, zenei formába öntő W.H.-ból és az Irie Maffiából ismerhetünk, megmutatta, milyen lesz az a lemez.

Jó lenne azt írni, Sena második szólóanyagának lemezbemutatóján jártunk csütörtök éjszaka az Akváriumban, de nem lehet, mert egyelőre még nem jelent meg a korong. Mindenesetre a ghánai MC-énekesnő, akit egyebek mellett a Barabás Lőrinc Eklektricből, a Kamu zenekarból, az egykori Gimmeshot Crew-ból, mostanában pedig leginkább a Shakespeare-szonetteket új, zenei formába öntő W.H.-ból és az Irie Maffiából ismerhetünk, megmutatta, milyen lesz az a lemez. A tegnapelőtti koncert alapján egyébként nagyon úgy tűnik, hogy frenetikus.

Tulajdonképpen a „muszáj” hívta életre a projektet, mesélte Sena. Még az elmúlt év elején kész tények elé állította egy, az énekesnő pályáját végig követő srác, aki korábban is folyamatosan azzal bombázta őt, hogy hozzon össze valami szóló megmozdulást is. Egyszerűen szervezett neki egy koncertet Franciaországban – úgyhogy a zenekarnak mindössze két hónapja maradt, hogy összerakja a repertoárt. Összerakta.

Bejött. Olyannyira, hogy tavaly aztán még két koncertet lenyomtak Budapesten is, egyet az A38-on, egyet pedig a Trafóban. Azóta folyamatosan változnak, csiszolódnak a dalok. A zenészekkel együtt Sena is egyre otthonosabban mozog ebben az új univerzumban, ez az érési folyamat szerinte természetes velejárója az élő zenélésnek. A hangzás is sok változáson ment keresztül, a tavalyi koncertek óta pedig néhány új szám is született. A zenekar tagjai, vagyis Dési Tamás dobos, Havas Miklós basszista, Szekér Ádám gitáros, Meggyes Ádám trombitás, Élő Márton harsonás és Premecz Mátyás orgonista mellé ráadásul csatlakozott Ibro, a perkás is. Sena szerint a guineai zenész játékától hihetetlen módon életre kelnek az afrobeatszámok – tulajdonképpen nem is érti, eddig miért nem volt tagja a csapatnak. Mindenesetre a jövőben ahová tudják, viszik majd magukkal.

A zenészek többsége ugyan az anyabanda, az Irie Maffia tagja is – de nagyon fontos: a csütörtökihez hasonló koncerteken nem játszanak Maffia-számokat. Egészen más világot teremtenek ezek a szólódalok, itt minden Sena ízlésére van kihegyezve – a dalokat többnyire Élő Mártonnal és Sabák Péterrel közösen írták.

– Néhányan nem nagyon értették, mi ez az éles váltás az Irie Maffiához képest. Szerintük túl sok műfaj keveredik. Engem viszont inkább izgat ez a sokféleség. A visszacsatolások egyébként elég jók eddig, ami jólesik. Ahogy az is, ha megjegyzik, hogy jobban énekelek, mint korábban – mondta mosolyogva az ­énekesnő.

Első szólója, a 2003-ban készült First One bátran nevezhető megkerülhetetlennek a hazai hiphop történetében, a mostani koncerten viszont nem hallhattunk kimondottan rappes dalokat. Persze, nem arról van szó, hogy ma már nem érdekli őt a hiphop – egyszerűen csak „így jött.” A soul, illetve az afrocentrikus műfajok, s egyáltalán: az élőzene most nagyobb szerepet játszik az életében.

Az Irie Maffia-koncerteken már megszoktuk, hogy a közönségnek percnyi ideje sincs az unatkozásra, nos, ez a dinamika itt is megtapasztalható. Közvetlenség, életigenlés, jókedv, zsigeri zene, alighanem a teljes lemezanyag lepörgött, a visszataps után pedig néhány kapcsolódó dal is – minden a helyén. A szőke lány mellettem mondta is, úgy megvenné a lemezt a kijáratnál, mint a szél. De arra még kicsit várni kell. De tényleg: mennyit?

Az MC-énekesnő elárulta, a többszöri teljes újrafelvétel után végre már tényleg csak a keverési munkálatok vannak hátra. Mostanra gyűltek össze az aktuális, lemezre illő számok, és a valóban kiváló stúdióra is össze kellett szedni a pénzt. Különben sosem sürgette a zenekart, és magát sem – csak azért, hogy legyen lemez.

– Most már persze egyre türelmetlenebb vagyok, nagyon várom, mikor láthatom egyben az egészet. Azt, hogy mikor lesz tényleg kész – így Sena.

Egyébként előreláthatólag tavasszal.

Sena
Sena
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.