Gál Kristóf: AlkalMáté, Orlai Produkció, Füge, Jurányi

Szerintem jól járt a rendőrség Gál Kristóf színésszel, aki most a szót viszi náluk. Erre a következtetésre jutottam a valahai Máté Gábor-osztály nyári sorozatának legújabb része után; jobb lett volna persze, ha azt is megtudom, jól járt-e a színházi szakma a pályaelhagyóval. Vagy azt, hogy maga Gál Kristóf, a címszereplő jól járt-e a pályamódosítással.

Mészáros Béla és Jordán Adél az AlkalMáté Trupp Gál Kristóf című darabjának próbáján Kallos Bea / MTI

Alkalmi színház ez a sorozat, az Orlai Produkció és a Füge közös előadása, amely Zsámbékról beköltözött a Jurányiba: összefutnak az egykori osztálytársak, jól kifaggatják a terítéken szereplő delikvenst, próbálnak kicsit, odatesznek egy etűdsorozatot, fabrikálnak hozzá valami keretet, látványt és zenét, és néhányszor megmutatják a közönségnek. Rajzolnak egy portrét színházi eszközökkel, és szerencsés esetben a portré nemcsak a főszereplőt mutatja, hanem a rajzolók vonásait is.

Szerencsés esetnek mondható a mostani: ügyes és szórakoztató, valamint még elgondolkodtató is, amennyiben az alany csöppet sem tipikus háttérből és karakterrel érkezett a színházi szakmába. Kérdés persze, van-e tipikus háttér és karakter, s ha igen, milyen. De ez a kérdés, illetve az, hogy fölvetődik, megint csak a produkció erénye.

Nyolcgyerekes nagycsalád, vallásos neveltetés – nem lehetett könnyű neki a főiskola, a maga szabados légkörével, válogatatlan kihívásaival, és mindazzal a belső vívódással, ami a kettő ütközéséből következik. A többiek váltva helyezkednek bele Gál Kristóf figurájába, megpróbálják színészi feladatként értelmezni a nagyon is privát élethelyzeteket, és vicces vagy komor intonációban eljátszani egy kihallgatást, egy gyerekkori nagy karácsonyt, a színészélet árnyoldalait, meg azt, hogy milyen is lehet, amikor valakinek a kamaszkorából kimaradt a Ben Hur és a többi kötelező film...

Itt, ezen a ponton fordul nyerőbe az este: látjuk, milyen sűrű kis osztály volt ez, nemcsak azért, mert különleges figurák verődtek össze benne, hanem mert sok-sok jó, kiemelkedő színész került ki közülük. Lenyűgöző, ahogy Mészáros Béla lenyomja az „Egy szál harangvirágot”, egy vidéki színház zenés estjének favágós darabját, vagy ahogy Mészáros Máté és Dömötör András komikus párosa a „fogy a magyar színész”-refrénű bohózati jelenetet abszolválja. Amelynek – természetesen – van vagy lehet köze az est főhőséhez is, de nem csak ezért vinnyog a Jurányi közönsége a röhögéstől. A bohózati lágéból való az a burleszkjelenet is, amikor a színészcsapat elmegy a rendőrségre, hogy néhány autentikus fogást tanuljon színpadi hasznosításra – itt Máthé Zsolté a főszerep.

És vannak persze szokásos fordulatok is; a „jelenetek egy házasságból” a kapcsolat kifáradásának tipikus jeleit sorolja elő, legföljebb az nem tipikus, hogy mindkét fél a papnál próbál vigaszt és megoldást találni. Beszüremkednek a szép színházi pillanatok is, például a közös fogmosás néma, más értelemben azonban nagyon is beszédes jelenete. Ugyancsak szokásos dilemmának tekinthető a döntések kiküzdése, majd felülvizsgálata; megannyi kérdőjel, a „jól döntöttem-e” abbahagyhatatlan mantrázása... De hát ahogy a pályára kerülni nem könnyű, úgy elhagyni sem; és teljesen releváns kérdés a feleség részéről, hogy hogyan is lehet rajongani egy rendőrért.

A tizenkét fős osztály nyolc tagja került eddig terítékre. Az ötlet jó volt, a vállalkozás több mint merész, hiszen a „szerződésszerűség”, ahogy az osztályfőnök-rendező, Máté Gábor nevezi a sorozat bevállalását, nemcsak felszabadít, hanem bilincsbe is ver: muszáj minden évben bírni energiával és fantáziával. Ami Gál Kristófot illeti, került ez is, az is: a végére itt áll előttünk egy szimpatikus, erős belső világgal rendelkező ember, akit azért ma sem hagy hidegen a színpad és a színészet. Ahogy ott állt a legvégén a tapsrend közepén, mosolyogva és boldogan, nyilván önkéntelenül biggyesztett az est végére még egy kérdőjelet, ha csak átmenetit is: jól van-e így.