Emlékszobrot kapott Houdini Budapesten

Harry Houdini nevét világszerte ismerik, azt viszont kevesen tudják, hogy a világ leghíresebb szabaduló művésze Weisz Erik néven Budapesten, a VII. kerületben született. A kárpátaljai Pannónia Civil Szervezet  ezen apropóból Erzsébetvárosnak adományozta Kolodko Mihály ungvári szobrászművész Harry Houdini emlékére készített szobrát. Az alkotás a kerületi K11 Művészeti és Kulturális Központban kapott helyet.    

Houdini 1874. március 24-én született Budapesten (a Rákosárok út 1. szám alatt, ez a mai Csengery utca), négy esztendős volt, amikor családja kivándorolt Amerikába. Az illuzionista a legendák szerint azért kezdett el foglalkozni a lakatok feltörésével, mert gyermekkorában elzárták előle a csokoládét. Ő lett minden idők legnagyobb szabadulóművésze, akit a hollywoodi hírességek sétányán csillaggal is kitüntettek. A „Bilincsek királyaként" is emlegetett Houdini előadásaival bejárta az egész világot, a kényszerzubbonyból kiszabadulós mutatványát bárhol, bármikor és bármilyen körülmények között képes volt előadni. Több könyvet is írt, néhányban saját trükkjeit is leleplezte.

Kolodko Mihály alkotó (jobbra) és Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok a szoborral
Kolodko Mihály alkotó (jobbra) és Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok a szoborral

 

„Houdini a bűvészet megszállottja volt, legtöbb trükkjét saját maga találta ki, és sok esetben saját életét kockáztatva mutatta be. Élete során maradandót alkotott, és örökre meghatározó szerepet tölt be a bűvészetben. Elszántságát és találékonyságát példamutatónak tartom, és megtiszteltetés számomra, hogy részese lehetek az ünnepélyes szobor átadásnak." – nyilatkozta Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok a Houdini-szobor átadóján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.