Szítsatok lázadást - üzenik a magyaroknak

Osztrák és német színházi emberek, köztük Elfriede Jelinek Nobel-díjas drámaíró üzent Magyarországnak, és a külföldi intézmények tehetetlensége miatt igen harcias kiáltvánnyal álltak elő - ahogy azt a Klubrádió reggeli műsorában Szelestey Lajos is ismertette. Az alábbiakban a rádió által közzétett fordítást ismertetjük, valamint az aláírók teljes névsorát.

Szítsatok lázadást!

Igen, igen. Vannak felhívások és cikkek, tiltakozó határozatok és levelek, pódiumviták és dokumentumfilmek Magyarország módszeres fasizálódásáról és az ellen, de idáig minden akció hiábavalónak bizonyult. A demokratikus polgári társadalom megszokott tiltakozási formáival már nem lehet semmit sem elérni Magyarországon, illetve Magyarország ellen. Az Orbán-kabinet zavartalanul jobboldali rezsimmé alakítja át az államot. A politikailag intézményesedett Európa pedig mindezt csak tétlenül nézi. Az értelmiségiek megmagyarázhatatlan okokból hallgatnak. Akcióik legfeljebb csak a saját lelkiismeretük megnyugtatására szolgálnak. Legfőbb ideje, hogy a földrész értelmiségijei véget vessenek tétlenségüknek és önfeladásuknak és közbeavatkozzanak Magyarországon, amely a kontinens rothadó gócává válik.

Harc vagy kapituláció?

Javaslat: egy bécsi stratégiai kongresszusról az ellennyilvánosság hatalmas lökőhullámát kell elindítani. Az ismert filmcím: „A fegyverek választása“ felhívás a szellem Európájához, hogy együtt gondolja végig a vita eddigi eszközeit és találja meg az új, radikális formákat. Fontos támpontot adhat ehhez a „Kultúra védelmében“ rendezett 1935-ös párizsi konferencia és az 1963-as Kafka-konferencia. Filozófusok és publicisták, zenészek és tudósok, színházi emberek és filmkészítők, képzőművészek és költők, Greenpeace-aktivisták, internet- és SMS-forgalmazók - össze kell fognia mindenkinek, aki demokratikus és köztársasági Magyarországot akar. Összeurópai hálózat keretében az eddiginél hatásosabb sajtókeretekben kell fellépni és korszerű módon fel kell szabadítani Magyarországot.

A felhívás szerzője: Klaus Pierwoß

Az aláírók: Karin Beier, Matthias Brandt, Roberto Ciulli, Manfred Eichel, Pavel Fieber, Detlev Glanert, Matthias Hartmann, Christoph Hein, Rudolf Hickel, Jürgen Hofmann, Maria Husmann, Elfriede Jelinek, Hedda Kage, Ulrich Khuon, Burghart Klaußner, Joachim Klement, Benjamin Korn, Laszlo Kornitzer, Barrie Kosky, Asteris Koutoulas, Johann Kresnik, Helmut Lachenmann, Susanne Linke, Joachim Lux, Gerhard Mohr, Harald Müller, Barbara Mundel, Thomas Ostermeier, Armin Petras, Frank Raddatz, Helmut Schäfer, Jürgen Schitthelm, Friedrich Schorlemmer, Edgar Selge, Frank-P. Steckel, Thomas Thieme, Dominique Valentin, Antje Vollmer, Franziska Walser, Hans-Eckardt Wenzel, Ursula Werner, Jossi Wieler, Klaus Zehelein

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.