Szinte a semmiből hozták létre a csodát

Siklós a modern magyar kerámiaművészet bölcsője címmel nyílik kiállítás Pécsett, a Janus Pannonius Múzemhoz tartozó Múzeum Galériában február 5-én, pénteken. A tárlat az 1969-ben és 1970-ben megrendezett siklósi kerámia szimpózionoknak kíván emléket állítani.

1970 januárjában a Siklósi Várban láthatták először a látogatók azt a kollekciót, amely az első kerámia szimpózion műtárgyaiból állt össze. A Siklósi Várban tavaly év végén megvalósult, illetve azt a Múzeum Galériában most ismételten megrendezett kiállítás a siklósi volt ferences kolostorban és a várban 1969-ben induló, majd a következő évben nemzetközivé bővülő kerámia szimpózionoknak kíván emléket állítani – bemutatva az ott készült művek közül a pécsi Janus Pannonius Múzeumban őrzötteket.

A siklós/villányi szimpózionok jelentőségét az is adja, hogy az elsők között kapcsolódtak a hatvanas évek elején, közepén induló külföldi – Ausztria / St. Margarethen (1959), Gmunden (1963), Csehszlovákia / Bechyne (1966) – alkotótáborokhoz. Közel félszáz kerámia plasztika, relief, fali tál, váza mutatja azt a változatos alkotó tevékenységet, amely a mostoha, technikai feltételek ellenére is – az akkori, jórészt fiatal művészek lelkesedésének köszönhetően megvalósult.

Az első szimpózion résztvevői ugyanis többségükben huszonéves fiatalok voltak, akik messze a zsűrorok tekintetétől, a gyári tervezés kötöttségétől, szinte a semmiből hozták létre a munkáikat, spontán módon csatlakozva némelyikük a legprogresszívebb nemzetközi művészeti trendekhez (Benkő Ilona, Horváth Sándor, Lőrincz Győző, Schrammel Imre). A sokszínűséget jellemzi, hogy ezzel együtt megtaláljuk a művek között a népi iparművészet (Nádor Judit, Molnár Imre, Pattantyús József), a geometrikus formavilágú murális munkákat (Borsódi László, PÁL Erzsébet, Szávoszt Katalin, Szekeres Károly), vagy épp Henry Moore hatását mutató kisplasztikát Török Jánostól.

Az 1970-es szimpózion beteljesítette mindazon elvárást, amelyek egy nemzetközi alkotóteleppel kapcsolatosak. A magyar keramikusok több hétig együtt alkottak Európa számos országából érkezett kollégáikkal.

Az 1971-es, harmadik szimpózion a szervezők akaratából tematikus lett, programja az „Edény” volt. Ennek, valamint a későbbi művésztelepen készült alkotások bemutatása további kiállításoknak lesz a célja.

A kiállítást a Janus Pannonius Múzeum gyűjteményéből válogatta és rendezte Sárkány József művészettörténész. A tárlatot Dvorszky Hedvig művészettörténész nyitja meg és február 28-ig látogatható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.