Délután a Nagyszínpad előtt az ausztrál Jet szolgáltatta a rockot, majd a brit Primal Scream dalaira lehetett őrjöngeni, és a viszonylag korai időpont ellenére is jó néhányan választották ezt a programot. Koncert persze volt most is bőven, a Világzenei színpad előtt a Csík húzta a talpalávalót, a rockereket a Bridge to Solace meg a Blind Myself szórakoztatta - a zenei produkciók száma szinte végtelen, ahogy befejeződik az egyik, máris három másik kezdődik. Ezért inkább úgy döntöttünk, kipróbálunk néhány nem-zenei (vagy inkább nem kimondottan zenei) programot. 

Délután négykor például, miután elcsíptük Paolo De Jesus afro-karibi dance táncórájának utolsó perceit az Afrika faluban, hirtelen ötlettől vezérelve egyiptomi hastánc workshopra jelentkeztünk - eleinte ugyan nem túl sokan vállalkoztak rá, hogy megpróbálják utánozni Nieto Mercedes mozdulatait, de később egyre többen kaptak kedvet a keleti csábítás eme formájához.

Aztán persze az is hamar kiderült, hogy nézni sokkal könnyebb, mint csinálni - különösen, hogy közben újra kisütött a nap, és az egyórás workshop végül felért egy komoly edzéssel, pedig ez nem szerepelt az előzetes terveinkben. Így végül már inkább csak a fűben ülve figyeltük egyre nagyobb elismeréssel Mercedes mozdulatait - persze könnyű neki, jó néhány hazai és külföldi versenyt nyert már meg, így nem nehéz jó kondiban lenni. 

Így aztán nem vártuk meg a következő workshop kezdetét, inkább átsétáltunk a szomszédos Hungarikum faluba. Igaz, lemaradtunk a kalotaszegi lakodalmas felvonulásról (a Szigeten ez gyakran megesik, túl sok csábító program jön szembe a kanyarokban), de így is összehasonlíthatatlanul sokkal kevesebb energiába került figyelni, ahogy mások próbálnak gólyalábra állni, vagy karikadobálást játszani I love New York feliratú pólóban (mint megtudtuk, ez egy régi magyar játék).

Arról nem is beszélve, hogy kicsit odébb, Szatmárcseke néhány lelkes lakosának köszönhetően testközelből figyelhettük, hogyan lesz a szilvából lekvár - nem holmi színtelen, darabos, zselés valami, hanem az az igazi, jóféle, amiben szó szerint megáll a kanál. Persze ahhoz, hogy ilyen legyen, két napig kell rotyognia az üstben. Ezt nem volt időnk kivárni, úgyhogy inkább új úticélt kerestünk. 

A civil falu jólesően ismerős volt. Itt szerencsére nem változott semmi: ugyanúgy próbál barátkozni velünk az APEH meg az Országgyűlés, ugyanúgy protestál az erőszak ellen a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, és nem változott az a kis talicska sem, amely elnyeli egy hungarocell-darabon nevesített gondjainkat-bajainkat.

De azért történt valami kissé szokatlan (bár talán csak nekünk volt az): a zsidó sátornál a rabbi két tízforintos tanács között táncra perdült a fiatalokkal, és egyáltalán nem klezmert járt. Jobban meggondolva ez is olyan volt, mint minden más a szigeten: első látásra talán meglepő, de ezalatt az egy hét alatt teljesen természetes.