Sziget: Ausztrálok Szarajevóban
Még mindig túl nagy ez a cipő, a sarkamon véres seb, valahogy el kell terelnem a figyelmemet. A Latcho Drom francia bőgőslányára gondolok. Az első sorból néztem, már éppen kezdett alakulni valami köztünk, amikor megjelent a színpadon Guszti, a hegedűs. Szólózott egy hatalmasat, aztán összenéztek odafent. Én meg örökre lemondtam a francia bőgőslányokról.
Majdnem a hídnál vagyok, amikor eszembe jut, hogy láttam a Fővám téri trombitás nőt is. Délután szokott játszani, egész jól. A tér közepén áll, és néha meghajol az arra járók előtt. Most pár sátor között, egy kisebb tisztáson volt. Egyik kezében trombita, a másikban egy üres képkeret, amit játék közben az arca elé tartott.
Kicsit ereszt a hátsó kerekem, a mellettem parkoló srác is most indul. Megkérdezem, hogy van-e pumpája. Nincs, de dumálni kezdünk.
- Jó a sapkád. Futár vagy?
- Csak voltam. Néha hiányzik, akkor felveszem a futársapkát, és kitekerek Hűvösvölgybe. Még tavaly, az egyik fuvarom után találtam ott egy kocsmát. A hátsó kertje télen is nyitva van. Szóval csak ülök ott, és nem gondolok semmire.
- Jó lehet. Csak kicsit messze van.
- Persze, ez a lényeg. Amíg odaérek, teljesen kigondolkozom magamat. A Szigetben is a hazamenés a legjobb. Nézem az utat, a hidakat, a Dunát, és mindenről eszembe jut valami. Az Árpád-híd alatt vagyok, amikor beugrik, hogy kiborítottam egy olasz csaj sörét, és mire vettem neki egy újat, már eltűnt a tömegben. Állok a pirosnál a Margit-híd előtt, a Dunát látom, aztán az autókat figyelem. Közben Charlotte Savaryt hallom, ahogy baromi jól énekli a Seize the dayt. A Lánchídnál meg mindig apámra gondolok, fogalmam sincs, hogy miért.
A taxiállomásnál elköszön, óvatosan tolom tovább a biciklit, a földön elszórva hollandok alszanak. A kiengedő kapunál meg kell állnom, négy belga csaj egyszerre köti a cipőjét, nem férek el köztük. Egy lány ér mellém, együtt várunk, a kezében egy zacskó dió.
- Van dióm.
- Látom.
- Kérsz?
- Nem, köszi. Állítólag a Szigetben az a legjobb, amikor hazamész.
- A HÉV-et én is bírom. Nekitámasztom a homlokom az ablaknak, nézem a várost, mintha egy filmet látnék. Mondjuk egy szkeccsfilmet. Össze nem függő jelenetek az estémből, amit néha megtör a Tímár utcai panelsor képe. Vagy egy dudáló busz a rakparton.
Elkezdi mesélni az egyik jelenetet. A cirkuszsátorban ül, az előadást nézi. A színpadon két srác és egy lány, artisták. Egy történetet adnak elő, a csaj mindkét srácot befűzte, ők pedig azzal próbálják őt lenyűgözni, hogy hátra szaltókat ugranak, és a magasba dobálják. A lány persze élvezi a dolgot, a fejét csóválja, kineveti őket, játszik a közönségnek.
- A szám végén taps, indulok kifelé, a barátnőim a Nagyszínpadnál várnak. Odajön egy srác, bemutatkozik, nem értem a nevét, csak azt, hogy ausztrál. Aztán azt mondja, hogy látott bent, és hogy segítsek már neki törülközőt venni. Helyes gyerek, miért ne, gondolom. Akkor látom meg a kezét. A jobb öklén, a hüvelykujja fölött öt tetovált pötty. Egy négyzet sarkai, az ötödik pont középen. Szociológiára járok, tavasszal volt egy szemináriumunk a börtönökben használt képi szimbolikáról. Ami a kezén van, azt közép-európai börtönökben használják. A négy pötty a falakat jelenti, középen az ötödik az ember a cellában. Elsápadok, összeugrik a gyomrom. A srác rám néz, aztán a kezére. Nem bírok megmozdulni, pedig nagyon lépni kéne. Aztán megszólal, és elmondja, hogy egy hete volt Szarajevóban a haverjával, és valamelyik piacon az egyik árus kezén is ilyen volt. Megtetszett nekik, kérdezték, hogy nem csinál-e nekik is. Az öreg rázta a fejét, és nagyon magyarázott valamit. Azt hitték, hogy pénzt kér, úgyhogy adtak neki. Erre az öreg kihozott egy tollat meg egy kis festéket, és megcsinálta a rajzot. De én vagyok a harmadik a Szigeten, aki halálra rémül tőle. Fogalma sincs, hogy miért. Aztán megkínál a söréből.
Nem tudom meg, hogy végül mi lett az ausztrállal, mert megjön a HÉV. A sorompónál állok, meg kell várnom, amíg elindul a Batthányi felé. Észreveszem Fabriziót, a vicenzai újságírót. Még délután találkoztunk egy koncerten, azóta nem láttam. Tőlem jobbra áll, egy térképet néz. Ha jól látom, fordítva.
- Szevasz, Fabrizio. Elég hülyén nézel ki azzal a térképpel.
- Hagyjál már. Próbálok visszamenni a hostelbe, de elfelejtettem a címét, a telefonom meg lemerült. El fogok tévedni, ha nem segítesz.
- Pedig a Szigetben az egyik legjobb dolog, amikor hazamész hajnalban.
- Biztosan, ha tudod a címedet. Amúgy tényleg jó volt hazamenni, ez a zöld vonat kicsit kényelmetlen, de a város tetszett korareggel. Tegnap ki is ültem egy térre még hat körül, volt ott egy bolt, vettem tíz deka sajtot meg egy kólát, és néztem a háztetőket. Meg a villamosokat. Jól esett a csend. Nem tudod, melyik tér lehetett?
Útbaigazítom, aztán tekerni kezdek a rakparton. Lassan nyitnak már a boltok is. A Szabadság-hídhoz érek, leülök egy padra a Gellért-heggyel szemben.
Kinyújtom a lábam, rágyújtok.
Hazaértem.
