Sziget: Allen Ginsberg házmestert iszik
Al draagt een aap een gouden ring, het is en blijft een lelijk ding – ordítja egy holland srác a bejáratnál, majd barátságosan felém löttyint a söréből.
A Nijmegen városából származó középkori mondás körülbelül azt jelenti, hogy hiába húzunk aranygyűrűt egy majom ujjára, az attól még ugyanúgy egy majom marad. Találó gondolat a fullasztó hőségben, amikor öt napon töltött perc után az ember nemcsak az életből, hanem a halálból is kiábrándul. A melegben már a rajzszögért kapott pénteki tetanusz se fáj annyira. A szombaton egy aljas hátba csípéssel támadó darázs a múlt homályába vész, a vasárnapi szerelmi csalódás is másnapos emlék csupán.
A majomra és a gyűrűjére gondolok, miközben átsétálok a Welcome to Sziget Fesztivál felirat alatt. Hollandok mindenhol, a legtöbbjük vidámra itta magát. Az egyik csoportban néhány lány áll, kézről kézre adogatnak egy üveg vodkát, miközben hangos röhögések közepette próbálják felolvasni a fesztiválon ingyenesen osztogatott magyar pletykamagazin szalagcímét.
Beljebb is hasonló a helyzet. Fürdőruhás férfiak és nők tömege hömpölyög a John Lennon sétányon. A levegőben söröspoharak, vattacukor-pálcikák és izzadt felsőtestek csillognak, mint egy nyolcvanas évekbeli Red Hot Chili Peppers-videoklipben.
– Nézd már Petra, mennyi itt a néger! Fú, annak ott olyan haja van, mint a Lenny Kravitznek! Tök éhes vagyok, hol lehet itt kajálni? Bocsi, nem tudod, mikor kezdődik a Republic? – mondja valaki mögöttem, miközben a Nagyszínpad felé megyek.
A küzdőtéren, pontosabban annak legelején, a színpadhoz legközelebb eső részen már délután letáboroznak Cipő rajongói. Kérdés, az utóbbi két évtized egyik legjobb magyar énekese mit szólna ahhoz, hogy emlékkoncertjén ByeAlex és a középszerűséget a giccsel utánozhatatlan módon ötvöző United zenekar is fellép.
Először a Sziget legjobb kocsmájában, a dunaparti Csónakházban érezni, hogy mégiscsak Európa legnagyobb, és valószínűleg legjobb fesztiválján vagyok. Még akkor is, ha csupán a mínusz egyedik nap van. A békésen fröccsözgető társaságok legfőbb témája a Blur visszatérése. Egy Lugosi Béla-pólóban feszítő ausztrál pedig éppen annak az Allen Ginsberg-versnek a címére próbál emlékezni egy házmestert bámulva, amit a Szigeten szintén fellépő Nick Cave énekelt egy perthi koncerten (segítünk: a MacDougal utcai bluesról van szó).
Az idei Sziget talán legnagyobb újdonsága, hogy lehet a Dunában fürdeni. Mondjuk a fürdeni talán kicsit erős kifejezés, bele lehet ülni a vízbe derékig, de a hőség ellen talán ez is használ valamit. A Sziget Beachen meglepő módon rengeteg a holland, sokan közülük már vörösre sültek, de nem tűnnek szomorúnak. Egyikük elmeséli, hogy délután érkezett, mert semmiféleképpen nem akart lecsúszni a holnapi Quimby-koncertről.
– Tudod, volt egy magyar barátnőm, folyton Quimbyt hallgattunk kint Eindhovenben is. A Sehol se talállakot sokszor elgitároztam, ő meg énekelt. Jó hangja volt, még magyar népdalokat is tanított. A Hull a szilvára például a mai napig emlékszem. Ilyenek a csajok, eltűnnek az életünkből, nekünk meg csak a zenéik maradnak. Furcsa, nem?
De, nagyon furcsa, bólogatok. Aztán elindulok a kijárat irányába.
