Szeretjük a sajtófotókat, hosszabbít a Capa Központ

A jelentős érdeklődés miatt tovább látogatható a Capa Központban a 34. Magyar Sajtófotó Kiállítás. Az elmúlt év legfontosabb képeiből álló kiállításra óriási az érdeklődés, így azok akik eddig nem látták a kiállítást, még május 29-ig megtekinthetik.

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya harmincnegyedik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 240 fotográfus 2434 pályaművel pályázott sikeresen, köztünk kiadónk munkatársai, akik idén is több díjat nyertek. A díjnyertes fotókból készült képgalériánkat itt nézheti meg.

A zsűri 7029 képet tekintett meg a 2016. január 22-24. között megrendezett zsűrizés során. A magyar sajtófotográfia legrangosabb versenyére beérkező pályamunkákat neves fotós szakemberekből álló, öttagú zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Petr Josek, a Czech Press Photo nemzetközi zsűrijének elnöke, fotóriporter, tagjai: Szarka Klára, kurátor, fotótörténész, Sopronyi Gyula, fotóriporter; Jocelyn Bain Hogg, fotóriporter, Szergej Makszimisin, fotóriporter volt.

A Népszabadság munkatársa, Korponai Tamás A labda bűvöletében című felvételével a sport kategória első helyét szerezte meg az egyedi felvételek közt. Többek között ezt a képet is meg lehet nézni a kiállításon.
Korponai Tamás / Népszabadság

Idén a Menekültválság kategóriával bővült a pályázati felhívás, melyre egyedi képpel is, és sorozattal is lehetett pályázni.

A pályázati anyagokból kiválasztott, több mint 300 képet bemutató tárlatot Szigeti Tamás fotográfus rendezte. A kiállítást a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának keretében tekintheti meg a nagyközönség a Capa Központban. A kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a magyar fotóriporterek lenyűgöző és izgalmas világába, illetve a képek segítségével felidézheti a 2015-ös év legemlékezetesebb pillanatait is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.