Szeretettel a nőkért

Először mutatják be Magyarországon a Szeretettel a nőkért című nagyszabású nemzetközi vándor fotókiállítás nyertes képeit, köztük magyar alkotásokat szerdától a fővárosi Golden Park Hotelben.

Mintegy ötven felvételt mutatnak be az ukrajnai Nemzetközi Művészfotó Szalon-kör szervezésében rendezett kiállításon. A magyar alkotók közül Szabó Márta és Tóth Orsolya fotóit láthatják az érdeklődők - mondta Jurity Titovec főszervező, a szalon vezetője kedden az MTI-nek.

Az idén hetedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi tárlatot, 58 országból 448 művész csaknem négyezer képpel pályázott. Egy alkotó több színes és fekete-fehér felvétellel is jelentkezhetett, műfaji megkötések nélkül a következő témakörökben: anyaság és család, általános fotó, etnográfia és utazás, divat, báj és akt.

A beküldött pályaművekből a zsűri ezer darabot választott ki, ezek közül díjazta a legjobbakat és az ebből összeállított tárlatot mutatják be több országban, köztük Magyarországon, ahol először jár a vándorkiállítás - magyarázta a szalon vezetője.

A vándortárlat augusztusban debütált a Nemzetközi Művészfotósok Fesztiválján Kínában. A kiállítás ellátogat Prágába, Zágrábba, Pozsonyba, Bécsbe, Krakkóba és Kijevbe is - összegezte Jurity Titovec.

A budapesti kiállítás szeptember 25-ig látható.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.