Szenzáció Szegeden

A georadaros mérést követően ami eddig csak feltevés volt, most valósággá vált: megtalálták és bejárták Szeged egyik kiemelt műemlékének, a minoriták felsővárosi Szent Miklós-szentélyének altemplomát.

Építésének 250. évfordulójára, 2017-re szeretnék felújítani a szegedi minoriták Szent Miklós-szentélyét. A felsővárosi templom állapotfelmérésével kezdődtek a munkálatok 2011 végén. A Szegedi Tudományegyetem és az Atikövizig munkatársai georadarral is megvizsgálták az épületet, s már ekkor altemplomra utaló jeleket fedeztek fel.

„A feltárási munkánk eddigi legnagyobb és legjelentősebb állomásához értünk kedden azzal, hogy a közös munka eredményeként megtaláltuk a keresett altemplomot. Az együttműködő szakértő csapat örömét csak tetézi, hogy a templommal együtt 1760 táján épített és az 1870-es években lezárt, azóta gyakorlatilag elfeledett térbe bejutva belülről felfedeztük a levezető lépcsőt is. Az altemplom meglepően jó állapotban van és eddigi félelmeinkkel ellentétben nincs feltöltve, gyakorlatilag felemelkedve lehet sétálni a térrendszerben. A korábbi műszeres vizsgálatok által már jelzett helyen egy nagy összefüggő tér van, amelyet különböző állapotú kripta jellegű sírhelyek tagolnak. A templomtér bal hátsó részén kezdett szabályos feltárási munka részeként először egy 40×40 cm méretű födémáttörést készítettünk, amelyen keresztül már le lehetett ereszkedni a feltárult térbe” – tájékoztatott a felfedezésről Darvas Imre okleveles építészmérnök, a felújítási munkák koordinátora.

Az építészmérnök a internetes naplójában azt írta, hogy a Móra Ferenc Múzeum munkatársai bejárást tartottak a helyszínen, melynek során megtekintették az előkerült altemplomot és a templomfal külső oldali alapfeltárásait. Az altemplom megtekintésekor Szarka József régészeti osztályvezető az előkerült tereknek és síroknak komoly kultúrtörténeti értéket és jelentőséget tulajdonított – magyarországi előzménynek csak az 1994-ben feltárt váci domonkos templom altemploma tekinthető – az altemplom és a benne lévő 18. századi sírok vizsgálatát a múzeum munkatársai rövid időn belül megkezdik.

A szentély mögött előkerült falazatok és a Tímár utca felőli oldalon talált – Horváth Ferenc régész szerint feltehetőleg a barokk kor előtti – leletek vizsgálatát pedig régészeti feltárás keretében fogják elvégezni, a lehetőség szerint kihasználva még a rendkívüli szárazság miatti különlegesen alacsony talajvízszintet. A szakértői vélemények és a feltárások lezárása után látnak majd hozzá a felújítás részletes megtervezéséhez, az engedélyeztetéshez és ez után keres majd az egyházmegye pályázati forrásokat a finanszírozásra.

(Forrás: SZEGEDma)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.