Szenes amihez nyúlt, sláger lett

Szenes Iván zseni volt, amihez nyúlt, abból sláger lett - mondta Aradszky László táncdalénekes a hétfőn elhunyt szövegíró, zeneszerző halála kapcsán. Szenest "istállójának" híres tagjai méltatják

Büszke vagyok arra, hogy az "istállójához" tartozhattam és hogy a barátjának tekintett - hangsúlyozta Aradszky László az MTI-nek, hozzátéve: minden előadásán legalább három Szenes Iván-dalt énekel, az Annál az első ügyetlen csóknált, az Isten véled édes Piroskámat, a Nemcsak a húszéveseké a világot. Most szombaton kétszer adtam elő ezeket, mert kétszer is felléptem - mesélte az énekes. Aradszky László kiemelte, hogy pályafutását alapvetően meghatározták Szenes Iván szövegei, 1967-ben például második lett és előadói díjat kapott a Táncdalfesztiválon az Annál az első ügyetlen csóknál című szerzeménnyel (társszerző Dobos Attila). Szenes Ivánnak mintegy huszonöt dalt köszönhetek, az Isten véled édes Piroskámat legalább tízezerszer énekeltem pályafutásom során - fejtette ki.

Mint felidézte, utóbbi dallal, amelyet Szenes Iván szintén Dobos Attilával együtt jegyzett, 1966-ban megnyerte a Magyar Rádió Tessék választani! című versenyét, és ez lett Magyarország első aranylemeze, ami 100 ezer eladott korong után járt. Aradszky László hozzátette: ebből a lemezből mintegy 300 ezer példány fogyott el.
Kitért arra, hogy felsorolni is nehéz, Karády Katalintól kezdve Sárdy Jánoson, Latabár Kálmánon, Darvas Ivánon, Hofi Gézán, Koós Jánoson, Kovács Katin keresztül Zalatnay Saroltáig és Harangozó Teriig hány előadónak írt Szenes Iván slágereket.

Koós János is Szenes Iván szövegeinek köszönheti legnagyobb sikereit. Mint az MTI-nek elmondta, utoljára vasárnap találkozott barátjával, akivel énekesi karrierje kezdetére, a hatvanas évek elejére datálódik kapcsolata. Az előadóművész nem is arra kíván emlékezni, mennyi sikerét köszönhette Szenes Ivánnak, hanem arra, hogy a 86 éves korában elhunyt művész milyen fantasztikus ember volt. "Mindig azt mondta nekem, és ez volt a legnagyobb dicséret: az én 'istállómban' te vagy a legjobb ló" - emlékezett az énekes. Szenes Iván nevéhez számos olyan dalszöveg fűződik, amely Koós János előadásában vált ismertté: többek között a Kislány a zongoránál, a Nem vagyok teljesen őrült, a Sír a telefon vagy az Annyi ember él a földön, mellyel Koós János az 1966-os Táncdalfesztivál 2. díját nyerte el.

Malek Miklóssal, Hofi Gézával és Kovács Katival közös munkájuk a Kell néha egy kis csavargás című 1976-os zenés rádiójáték, melynek több száma - Próbálj meg lazítani, Macska-duett - is slágerré vált. Mint Malek Miklós felidézte, ez a "rádiómusical" volt az első közös munkája Szenes Ivánnal és Hofi Gézával, akikkel együtt aztán jó ideig sikeres hármast alkottak, ami emberileg is összefűzte őket. "Rendkívül jó humorú ember volt, de mint alkotótárs nem egyszerű: nagyon magas követelményeket támasztott magával szemben is. A Próbálj meg lazítani című dalra például ötvenkét szöveget írt" - beszélt egykori munkatársáról Malek Miklós.

Mint hozzátette, Szenes Iván képes volt előre verset írni megzenésítésre - így készült egyik legsikeresebb közös daluk, az Egy kiöregedett vadászkutya dala -, de arra is, hogy kész dallamra alkosson szöveget. "Bármikor tudott rögtönözni egy verset, de mindig azt mondta, neki olyat kell írnia, amit az emberek meg is jegyeznek. Erre az egész életműve példa; nagyon kevesen vannak a szakmában, akik ilyen emlékezeteset alkottak" - méltatta barátja csaknem kétezer számból álló életművét a zeneszerző.
Utoljára Kern Andrásnak írtak együtt dalt A kellékes című egyszemélyes előadásához - tért ki utolsó közös munkájukra. Malek Miklós egy hónappal ezelőtt látogatta meg utolsó alkalommal az akkor már rossz egészségi állapotban talált alkotótársát. "Gyöngének láttam őt, de miközben zenét hallgattunk, járt az agya. (...) Szinte haláláig dolgozott" - emlékezett a zeneszerező.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.