Százhetvenmillió, harmadszor!
Hatsornyi izgatott tarkót látni a Vígszínház első VIP-traktusában. Minden bizonnyal ezekből a nagybetűs gyűjtőkkel, tőkeerős brókerekkel, titokzatos múzeumigazgatókkal teli sorokból érkezik majd az ajánlat Bortnyik Sándor a Lámpagyújtó című 1921ben készült képére.
– Negyvenhatos tétel: Bortnyik Sándor, Lámpagyújtó – kiáltja ki a várva várt címet a licitet vezető zseniális porondmester, Winkler Nóra. A zsúfolásig telt teremben lelassítanak a pezsgőt felszolgáló pincérek, lesütik szemüket a selyemszalagos ruhában szaladgáló hostesek, a tárcsát már csak a legelszántabbak szorongatják. A színpad közepén álló Kieselbach Tamás pedig rezzenéstelen arccal cövekel.
A művészet és a hazai árverések történetének átírása a tét.
Morajlás.
Hirtelen távoli múlttá válik az előző pár tucat festmény története. A bemelegítésképp 1,6 millióért „leütött” Scheiber, a 22 millióért elkelt Aba-Novák vagy a 8,5 millióért vitt Czóbel. Mivel az árverés megnyitásakor felsorolt négy védett, s így az országból nem kivihető kép – Szőnyi, Győri Elek, Ámos Imre és Szinyei Merse Pál – között nem szerepelt a Bortnyik, komoly derbi ígérkezik.
Tízmilliónként kapaszkodnak fel az árak. A negyvenhatos szám egyszer már szerencsét hozott Kieselbachnak, villan át az agyamon. Két évvel ezelőtt erről a helyről dobbantott Csontváry Kosztka Tivadar Szerelmes pár találkozása című képe, amely 85 millió forintról indult, és végül 276 milliót fizetett érte jutalékkal együtt az elszánt gyűjtő.
– Százhetven millió, először, százhetvenmillió másodszor. Hölgyeim és uraim, százhetvenmillió harmadszor – hangzik el a végítélet, és a jobbról érkező ajánlat tulajdonosa elégedetten engedi le a tárcsát.
Senki többet.
És a 140 centiszer 90 centis temperával festett képet már viszi is a henteslegénynek öltözött képhordó legény.
