Márkus Dezső, aki karmester volt az Operában, beleszeretett Szoyer Ilonkába, a koloratúrszopránba, akit viszont kevesen álltak ki rajta kívül a dalszínházban, így aztán oda jutott a dolog, hogy a fivérek zseniális és persze őrült építésztagja, Géza előállt: hát miért nem építünk Ilonkának egy másik operát, ahol nyugodtan énekelhet? És úgy is lett. Márkus Géza (Komor Marcellal és Jakab Dezsővel) megtervezte a színházat, Miksa, a legidősebb fivér (az akkori Magyar Hírlap főszerkesztője) bonyolította a finanszírozást, Dezső vezette a teátrumot, lánytestvérük, Emma pedig varrta a jelmezeket. A színházi vállalkozások korszaka volt ez. Ekkor indult a modern pesti kabaré, ekkor alapítják a Király színházat, ekkor bontják le a régi, első Nemzeti Színházat a Rákóczi út elején, s nevezik ki Nemzetinek az addigi Népszínházat.

Ez utóbbitól egy villamosmegállóra, az akkori Tisza Kálmán téren épült fel tehát a Márkus-fivérek Népoperája, mindössze kilenc hónap alatt. Nézőtere nagyobb volt, mint az operáé, színpada viszont ehhez képest kicsi, nem elég mély és nem túl jó akusztikájú, amin később aztán átépítéssel sikerült javítani. A különös, mezopotám hangulatú, szecessziós palota száz éve, 1911. december 8-án nyílt a Quo vadis? című operával. Szinte napra pontosan egy évvel később, 1912. december 5-én meghalt a tervező, Márkus Géza. Néhány évvel később, 1917-ben pedig a Márkusok feladni kényszerültek színházi vállalkozásukat (a I. világháború első éveiben zárva volt a Népopera), s azt Bárczy polgármester jóvoltából átvette a főváros. Ekkor lett belőle Városi Színház. 

Az indulás éveiben azonban nagy ambícióval vezetett dalszínház működött itt. Egyik színháztörténeti tette például, hogy 1914. január 1-jén itt mutatták be Bayreuthon kívül a világon elsőként a Parsifalt, a Wagner-jogok felszabadulásának másnapján. Itt lépett fel a Gyagilev-társulat Nizsinszkijjel. És itt indult Hügel Hajnalka, aki később Honthy Hannaként lett közönségkedvenc. A  Tisza Kálmán téri dalszínházban kezdetben nem játszhatták azt, ami műsoron volt az Operában. Kivéve az 1921 és 1924 közötti időszakot, amikor maga az Opera játszott itt, előrevetítve a jövőt. De mint az operatörténészek mondják, ennek köszönhetően sok érdekes, különleges, újító darab került itt színpadra. A II. világháború előtt énekelt színpadán mások mellett Benjamino Gigli, Jeritza Mária és Fjodor Saljapin is, hogy csak a legnagyobb sztárokat említsük, ennek ellenére igazi operai rangra nem emelkedett.

A színház a háború után moziként működött (az immár Köztársaságnak nevezett téren), de volt Magyar Művelődés Háza is. Végül 1951-ben került az Operaház kezelésébe, s 1953-tól viseli az Erkel Színház nevet. Ekkor a világhírű színházépítő, Kaufmann Oszkár áttervezte a nézőterét és a színpadát Tarnóczay Tamás egyetemi tanár számításai alapján. A színpad hangzása alapvetően megváltozott, állítólag jobb lett, mint az Operáé. Előcsarnokát s ma látható kockahomlokzatát 1959 és 1961 között építették Kotsis Iván tervei szerint.  A kibővített homlokzati tagban alakították ki az első emeleti nagytársalgót a hosszú büfépulttal, amelynek két végfalára 1973-ban került fel két hatalmas Bernáth Aurél-freskó, a  Szent Iván-éji álom és Az ember tragédiája. Az Operaház 1980 és 1984 közötti rekonstrukciója alatt kizárólag itt tartottak operaelőadásokat. 

S hogy az Erkel-korszak világhírű vendégei közül is említsünk néhányat: a 60-as évek elején rendszeresen vezényelt itt Verdi- és Rossini-darabokat Lamberto Gardelli, dirigált Pablo Casals, Igor Sztravinszkij, és nagyon sokszor Ferencsik János, játszott Szjatoszlav Richter, David Ojsztrach, Yehudi Menuhin, Arthur Rubinstein, énekelt többek közt Domingo, Carreras és az ifjú Pavarotti.

A színházat az 1990-es évek elején japán befektetők akarták megvásásárolni, akik újjáépítették volna, s szállodát is építettek volna mellé a térre, de a hazai döntéshozók időhúzása miatt az üzlet nem jött létre. Másfél évtized múlva a mind jobban lelakott színházat életveszélyessé nyilvánították és 2007. június 7-én bezárták. Azóta lakat van rajta. Így érte meg a minap századik születésnapját is.

A centenárium ünnepén azonban operai művészek és újságírók népes hada verte fel a teátrum csendjét, hogy Ókovács Szilveszter kormánybiztos végigvezesse a csapatot a felújítás előtt álló színház kulisszáin. Mint elhangzott, a színház nem életveszélyes, sőt jövőre 1,7 milliárd forintból meg is újul. Ez a munka színpadtechnikai, gépészeti és általános építészeti változásokat jelent majd. Lesz például forgószínpad, szélesítik a zenekari árkot, hogy elférjen benne egy Strauss méretű zenekar is, modernizálják a szellőzőberendezést, korszerűsítik a díszletmozgatást és a művészek öltözőit. „Harminc évig a vécében skláztunk!” – sóhajtott fel Gulyás Dénes, jól jellemezve a viszonyokat a centenáriumi bejáráson. Az átalakítás a nézőteret és a közönségtereket egyelőre nem fogja érinteni, ahogy a homlokzatkialakítást sem. Az új Erkel tehát változatlan külsővel, de technikailag újjászületve fog megnyílni jövő ilyenkor, az immár II. János Pál pápáról elnevezett Köztársaság téren.