Ülj már le, és ne gondolj semmire! – kéri néha a férje Karsai Veronikát. Ő beismeri, hogy a pantomim egyfajta betegség, amelybe néhányszor szó szerint is komolyan belebetegedett már. Állandó pörgés ez, amelyben az ember agya bármikor bekattanhat, és beugrik egy kép, egy gondolat, egy mozdulat.

Ha próbál szabadulni tőle, később esetleg már nem jelent semmit. Így inkább enged a kísértésnek: hagyja, hogy rágni kezdje az agyát, akkor is, ha ez nemcsak a körülötte élőket, hanem sokszor már őt magát is zavarja. „Ha nem tudsz kikapcsolni, az már tényleg betegség” – mondja a pantomim 34 éves rabja. Ma már igyekszik meghatározni órákat, amikor nem hallgat semmilyen „fejében pörgő vasgolyóra”.

Sosem hitte Karsai Veronika, hogy a szavakat könnyebb lenne megérteni, mint a mozdulatokat. Gimnazista korában belehabarodott a Kopasz énekesnőbe, Ionesco abszurd drámájába, és úgy döntött: ha a fene fenét eszik is, ezt egyszer megcsinálja. Hülyeségeket beszélni vagy hülyeségeket mutogatni, végül is egyre megy, sőt a dolgok abszurditását a mozgás csak fokozza. Ionescósabb lett a rendezés, mint maga a szöveg – ez volt a legszebb kritika, amelyet kapott a Thália Színházban három évadon át műsoron lévő előadásra.

Karsai Veronika családi „öröksége” a pantomim. Édesanyjának, Karsai Gizellának volt egy gyerekcsoportja, és a kis Verka napközi helyett inkább ott töltötte a délutánokat. Beleszeretett ugyan a mozgásművészetbe, de eszébe sem jutott, hogy a játékból egyszer hivatás válik. Ám amikor 1993-ban, tizennyolc évesen megnyerte a Ki mit tud? színpadi játék kategóriáját, gyanította, hogy ebből lesz valami. Bár édesapja, Karsai János is elismert pantomimművész, a szülők sosem terelgették e pálya felé; mint a művészcsaládok általában, inkább lebeszélni próbálták őt. A négy testvérből csak Veronika és az öccse, Karsai J. András viszik tovább a hagyományt, ők – a pantomimre is építve – már tágabb értelemben vett színházban gondolkodnak.

Megélni ebből nem lehet, de muszáj csinálnia – ennyit tudott mindössze Karsai Veronika a Ki mit tud? után. Némi csalódás volt, hogy csak showtáncosnak és musicalénekesnek hívták… Egyéb pénzkereseti lehetőségek után nézett hát, ám közben azt kutatta: hol lesz olyan színház, amilyet ő megálmodott?

„Rémesen makacs lény vagyok. És vannak fontos dolgok, amiket az ember nem ad fel” – magyarázza. Megszerezte a hivatásos előadóművészi működési engedélyt és tanítani kezdett. A kilencvenes évek közepén elkészítette első szerzői önálló estjét, de „se híre, se hamva nem volt” – meséli nevetve.

A pantomim, a színház azonban nem hagyta nyugodni. Veronika gyerekeket tanított, először művelődési házakban, aztán a Rogers Személyi Központú Iskolában, majd a kilencvenes évek végétől a Madách Imre Gimnáziumban. Akkor úgy érezte, hogy a gimnazista korosztály áll hozzá a legközelebb – de ma már annak örül, hogy a diákok nőnek és vele együtt öregszenek. Sokan az érettségi után sem hagyják el a csoportot, és többen már a hivatásos működési engedély vizsgájára készülnek.

Egy kis tanítványa odaállt tíz éve Karsai Veronika elé, és azt kérdezte: milyen lehetőségei lesznek a pantomimmel? Ő széttárta a karját, és azt felelte: semmilyen. A kisfiú teljesen összetört, Veronikának pedig lelkiismeretfurdalása lett, amiért „megfertőzi” a gyerekeket, de nem tud nekik jövőt mutatni. Ebből a „bűntudatból” született a Kopasz énekesnő, a rövid életű Melange Pantomimtársulás előadásában. Az egykori – ma már huszonéves – tanítvány azóta is színpadon áll.

„Az én kamaszkorom valahogy kimaradt. Otthon ültem, tanultam, és vigyáztam a kisebb testvéreimre. Nem is igazán hiányzott más, így csak huszonévesen, amikor megszületett a New Generation Pantomim Formáció, kezdtem ráeszmélni, hogy létezem. Együtt értem és öregedtem a tanítványaimmal” – idézi fel a pantomimes. A New Generation (amelynek művészeti vezetője és tanára) időközben tízéves lett, s Karsai Veronika rendezésében éppen jubileumi elődásra és turnéra készülnek. A képzés is kibővült: a Mimage Pantomim Stúdióban ma már minden korosztálynak van oktatás.

Nem szereti a szólóműfajt Karsai Veronika, noha ő maga az elmúlt tíz évben pantomimművészként jóformán csak önállóan mutatkozott. Amikor a színpadon áll, nincs semmi gond, de odáig eljutni nehéz. Egyedül elmenni a játszóhelyre, egyedül bemelegíteni és sminkelni: ezt nyomasztónak és sokszor lélektelennek találja.

Miután felbomlott a Melange Pantomimtársulás, Mácsai Pál színésznek is elpanaszolta, hogy nincs tovább, ő egyedül nem tudja (és nem is akarja) folytatni. Tanítasz? – kérdezte Mácsai. Igen. Mekkorákat? Gimnazistákat. Mire Mácsai annyit felelt: Megnőnek…

Tényleg megnőttek, és folytatni akarják a munkát. A már felnőtt tanítványokból profi társulat alakul jelenleg Karsai Veronika és Karsai J. András vezetésével, Mimage Pantomim Színház néven. Magyarországon az elmúlt húsz évben nem nagyon volt efféle. A rendszerváltás: foglalja össze Veronika egyetlen szóban a két évtizedes kihagyás okait. A pantomim volt az egyik gyermek, akit a fürdővízzel együtt kiöntöttek. 1989 előtt még többen tanítottak, léteztek társulatok, fellépések, filmek, televíziós sorozatok – aztán mindez lassan eltűnt.

Ritkán kopogtat be egy rendező, hogy „jó napot kívánok, hoztam egy pantomimdarabot, el tetszik-e játszani?”, ezért egy pantomimes kénytelen írni és rendezni is önmagának. Amikor Karsai Veronika ebbe belevágott, kínszenvedésként élte meg, de mára belejött. Megragadja egy verssor, vagy meglát valamit az utcán – és kezdődhet az agyrágás, amelyet többé nem lehet megállítani.

Az idén mutatták be SZÁSA (nem kevés Csehov prózában és mozgásban) című előadását, amelyben az írót játszó Szása egyik monológjába saját magát rendezte bele. A következő Csehovidézetet mondja el a szereplő szorongva, hadarva, egyre kisebbre gömbölyödve egy széken: „Szeretnék pihenni, mindent elfelejteni – de nem lehet. A fejemben máris ott pörög egy nehéz vasgolyó: az új téma máris húz az asztalhoz, és rohannom kell megint írni és írni”. A pantomimmindenes titokban arról álmodik, hogy valaki a kezébe nyom egy forgatókönyvet, és megmondja neki, honnan jöjjön be, hol menjen ki.

Ötven százalék tehetség, ötven százalék szorgalom – adja meg a titkos receptet Karsai Veronika. S hogy milyen tehetség kell a pantomimhez? Testtudat, mozgáskoordináció, ritmusérzék, zenei fül és egyfajta sajátos érzékenység a világra. Még valamit elárul a pantomimtanár: ha saját magára vagy a társulat kilencvenkilenc százalékára gondol, mindenki hihetetlenül zárkózott a hétköznapokban.

Akadt például olyan barátja, aki többéves ismeretség után látta őt először a színpadon, és az előadás után döbbenten nézett Veronikára: „Te meg ki a csuda vagy?”

Karsai Veronika