Szász János sikere Moszkvában

Szász János Mester és Margarita-rendezése hatalmas sikert aratott Moszkvában már a kedd esti első nyilvános főpróbán a Csehov Művészszínházban. A rendező az MTI-nek elmondta: boldog és büszke erre a munkájára.

Oroszországban szokás több nyilvános főpróbát rendezni meghívott közönség számára, de az ritka, hogy ekkora legyen az érdeklődés. A Csehov Művészszínház gyönyörű, szecessziós nézőterén épp csak az erkélykorláton nem ültek és a színház honlapja szerint szerdán és csütörtökön is nyilvános főpróbák lesznek.    

Szász János rendezése nem könnyű szórakozást kínál, és nyilván különös kockázatot jelentett, hogy az eladás alapjául szolgáló, nagyon orosz és nagyon moszkvai Bulgakov-regényt éppen egy külföldi rendező vitte színre.
    

A főpróba előtt maga Oleg Tabakov ajánlotta néhány szóval a nézők kegyeibe az előadást, de ez utóbb feleslegesnek bizonyult: a közönség félreérthetetlenül nagyon nyitottan és a sajátjaként fogadta.
   

 A rendező az MTI-nek szerdán elmondta: meglepetésként érte, hogy zsúfolt terem előtt zajlik az összpróba. Még tapsrend sem volt, a színészek az asszisztensek felszólítására, félig már civilben jöttek ki meghajolni. Ő maga egyébként csak a proszcéniumpáholyból mutatta meg magát a nézőknek egy meghajlás erejéig.    

Beismerte: nem merte hinni, hogy megértik, hogy meg akarják érteni, s pláne, hogy siker lesz, mert számos szokatlan eszközt alkalmazott, egyebek mellett nem kötötte korhoz az előadást, s mert végső soron Bulgakov az orosz nézőké, bármennyire a magyar Szász Jánosé is egyben.
    

Azt mondta: örül, boldog és büszke e rendezésére, arra, hogy éppen ezt a darabot Moszkvában és éppen ebben a nagy nevű és nagy hagyományú színházban vihette színre, valamint arra, hogy a közönség moszkvainak és a sajátjának fogadta el az előadást.
    

"Ez bizonyosan életem egyik legfontosabb rendezése volt. Nem is tudnám, mire vágyhatnék még. Rendezhetek máshol is, de az orosz kultúrát szeretem nagyon" - mondta az MTI-nek szerdán.
    

A rendező beszámolt arról, hogy Tabakov még este a résztvevők előtt elmondta: ez az előadás előre fogja vinni a színházat minden tekintetben. Hálával és elismeréssel beszélt Tabakovról, amiért hajlott kora ellenére rendkívül szabad szellem és vállalta a minden szempontból - egyebek között anyagilag is - hatalmas kockázatot egy számára alig ismert rendezőért.
    

Oleg Tabakovot egyébként a magyar nézők is számos szovjet és orosz filmből ismerhetik, egyik talán máig legemlékezetesebb alakítását Alekszandr Mitta Ragyogj, ragyogj csillagom című, 1969-ben készült filmjében nyújtotta, de ma is az orosz színjátszás egyik legnagyobb alakja.
    

A Mester és Margarita hivatalos premierje szeptember elején lesz a Csehov Moszkvai Művészszínházban, amelyet Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics-Dancsenko alapított 1898-ban.

Szász János
Szász János
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.