Bodrogi-interjú: Számold ki, hány éves vagyok!
- Többször nyilatkozta: a színészről írjanak inkább, mégis saját könyvet ad ki. Hova az elv?
- Kaposy Miklós kapacitált, hogy a pár ezer oldalnyi szövegemből könyv legyen. Tizennyolc-húsz éves korom óta írogatok, magamnak. Nézem Miklós válogatását, sok mindenre nem is emlékszem. Persze látom, hogy az én gondolataim.
- Arra emlékszik, mikor a Kossuth-díjat kapta, minidíjakat osztogatott? Alföldi Róbert mesélte: neki is adott egyet.
- Amikor abbahagytam a Vidám Színpad igazgatását, azonnal csöngött a telefonom. Marton László hívott, és Léner Péter, Balázsovits Lajos, Jordán Tamás, hogy menjek hozzájuk játszani. Nekik köszönhetem, hogy átmenet nélkül visszakerülhettem a pályára. Meg másik két rendezőnek, Alföldinek és Valló Péternek. Mikor megkaptam a Nemzet Színésze elismerést, azt éreztem, ennél többet nem lehet elérni, csak megszolgálni. Hajdúszoboszlón voltam, mikor Jordán, a Nemzeti akkori igazgatója felhívott. Gyorsan elterjedt a híre, és tiszta népünnepélyt csináltak belőle a helyiek.
- A Vidám Színpadon nem egészen azokat a típusú szerepeket játszotta, mint azóta. Szó sem volt például Willy Lomanről Az ügynök halálában vagy Kentről a Lear királyban. Hiányzik a vidámos vonal?
- A közönségnek hiányzik. Ami most ott van, nagyon jó, de más stílus, a nevét is Centrálra cserélték. Az utánam kialakult helyzet bántott. Annyit kértem az akkori igazgatótól, két-három évig vigyázzon pár emberre. Olyanokra, akik az életüket adták ezért a színházért. Egy évig sem vigyázott rájuk.
- Haragudott?
- Haragudni tudok, gyűlölni nem. Mondok valami furát: letettem az igazgatást, és fél év múlva vissza kellett mennem a Vidámra. Elfelejtettem, hányadik emeleten van a titkárság. Felmentem a legfelső emeletre, és gyalog jöttem le, hogy megtaláljam. A természetem jó, könnyen túltettem magam a hercehurcán. A műfaj amúgy mindig felüti a fejét valahol. Ha az ember végiggondolja, az elmúlt kétszáz évben egyik sem tűnt el.
- Érdekli a kora?
- Nem, de mégis félek kimondani. Ha kérdik, annyit mondok: 34-ben születtem, számold ki, hány éves vagyok. Nyilván kevesebbet játszom, mint sráckoromban. Akkor vasárnaponként gyakran három előadásom volt a József Attilában, három a Kamara Varietében, egy a Béke Kupolában.
- Ezt hogy lehetett bírni?
- Nagyon kellett szaladni.
- Ehhez jöttek a további haknik. Ma is jár?
- Nem nagyon érek rá, de másoknak sincs sok. Ezt ma már koncertnek mondják, a hakni egy lejárt szó. Emlékszem olyan nőnapra, mikor tizennyolc előadásom volt. Az egyiken már azon gondolkodtam: lehet, hogy ezt már elmondtam? Aztán megállapodtam magammal: ha nevetnek, akkor még nem.
- A könyvében szerepel egy nem túl régi történet: bement a József Attila Színházba, és egy szó sem jutott eszébe a szövegből. Halálos lehetett.
- Ha játszom vagy vezetek, sosem iszom alkoholt, rá sem nézek. A vadászaton éppen haza indultam, mikor odajött valaki egy kis pálinkával. Teljesen elfelejtkeztem az esti előadásról. A csip a fejemben emlékezett minden játékra, de egy szóra sem. Pánikba estem, Léner Péter igazgató azonban azt mondta: gyerekek, adjatok neki egy példányt! És a közönség minden poénon nevetett. Később kiderült, szinte bele sem néztem, régi példányt kaptam, én pedig a
rendes szöveget mondtam. Nagyon megijedtem, az előadás után jöttem csak rá: a pálinka volt a gyilkos. Hazáig szavaltam és mondtam a szerepeimet.
