Szamba-bemutató

A brazil válogatott ötven esztendeje ült először a futball-világbajnoki diadalt; Hegyi Iván Bomba szamba című, díszes kiállítású, 150 fotót tartalmazó könyve ebből az alkalomból jelent meg.

A Stadion Szállóban “telt ház előtt” zajlott tegnap a Népszabadság-könyvek legújabb kötetének, Hegyi Iván Bomba szamba című munkájának bemutatója. Az eseményen Vörös T. Károly főszerkesztő méltatta a szerzőt, míg Hajdú B. István televízió-riporter Puhl Sándorral és Szűcs Lajossal beszélgetett a könyv főszereplőiről, a brazil labdarúgókról. Azért e két sportemberrel, mert Puhl vezette 1994-ben a brazil–olasz vb-döntőt, míg Szűcs szerepelt azon a Brazília–Világválogatott gálamérkőzésen, amelyet az első brazil világbajnoki cím elnyerésének tizedik évfordulóján, 1968-ban rendeztek a riói Maracana stadionban. (Nem mellesleg: az All Star-garnitúra tizenhatos keretéhez négy magyar futballista tartozott: Szűcsön kívül Albert Flórián, Novák Dezső és Farkas János.)

A brazil válogatott tehát ötven esztendeje ült először a futball-világbajnoki diadalt; a díszes kiállítású, 150 fotót tartalmazó könyv ebből az alkalomból jelent meg. De – mint Hegyi írja – “Brazília mégsem azzal adta a legtöbbet a földkerekségnek, hogy labdarúgói a lehengerlő fél évszázad során (átlagban) minden dekádban nyertek egy vb-aranyérmet, hanem azzal, hogy előbb kiteljesítették, majd ugyancsak egyedülálló módon őrizték és őrzik mindmáig a játék örömét”.

Garrinchával, Pelével, Rivellinóval, Zicóval, Ronaldóval, Ronaldinhóval, Kakával, Fedák Sárival: még szép…

A szerző dedikálja legújabb könyvét
A szerző dedikálja legújabb könyvét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.