Szakonyi Károly is kilép a Magyar Művészeti Akadémiából

Szakonyi Károly Kossuth-díjas író, drámaíró, dramaturg is kilép a Magyar Művészeti Akadémiából . Az alkotó, aki a köztestület Színház- és Előadó-művészeti Tagozatának vezetője is volt, az elmúlt hónapok történéseivel, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) megosztó tevékenységével indokolta döntését.

Szakonyi Károly először a 168 órának, majd az MTI-nek is nyilatkozott arról, kilépési szándékáról már értesítette az MMA vezetését. Azokat az elképzeléseket, amelyeket gondolt a művészeti akadémiáról, nem látta megvalósulni, ezért döntött a visszavonulás mellett. Az író arról is beszélt, hogy döntését az elmúlt hónapok történései miatt hozta meg, megemlítve például a Műcsarnok körül kialakult helyzetet.

Szerinte egy művészeti akadémiának a teljes magyarság művészetét kellene képviselnie, annak is a „színe-javát”. „Amiben csak a művészi teljesítmény számít, a társadalmilag is elismert életmű” – fogalmazott az író az általa elképzelt akadémiáról, hozzátéve, hogy szerinte a testület tagjait nem lenne szabad politikai alapon megválogatni. Az MMA inkább megosztotta a művészeti életet, semmint oldotta volna a feszültségeket. „A magyar művészeti élet borzasztóan kettészakadt, ebben az MMA-nak is döntő szerepe volt” – hangsúlyozta.

Döntéséhez az is hozzájárult, hogy nem sikerült rendezni az MMA és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia viszonyát, nem jött létre semmilyen együttműködés, párbeszéd.

Rámutatott arra, hogy az MMA tagságában rendkívül sok tehetséges ember, jelentős művész található, a színházművészeti tagozatban is jeles művészek kaptak helyet. Mint fogalmazott, 28-an az ő hívására csatlakoztak, ám az MMA körül kialakult helyzet az „ő hátukon is csattan”.

Szakonyi Károly először a 168 óra című hetilapban bírálta az MMA-t. „Én olyan akadémiai testületben érezném jól magam, amelynek Konrád György, Spiró György, Törőcsik Mari, illetve bármely korszakos tehetségű hazai alkotó tagja lehet. Számomra elviselhetetlen a Fekete György megnyilvánulásai által már-már végletesen kiéleződött szembenállás. Kezdem elveszíteni a maradék illúziómat is, hogy jobb irányba fordulhatnak a dolgok. Álmatlan éjszakáim vannak a kialakult helyzet miatt” – fogalmazott a hetilapnak az író, aki szerint még soha nem voltak ennyire rossz viszonyban egymással a művészeti élet szereplői. „A Kádár-rendszerben még hasonlóra sem volt példa” – tette hozzá.

Az elmúlt hetekben Fehér László és Bukta Imre festőművész, Nagy József és Novák Ferenc koreográfus, Ekler Dezső építész, Korniss Péter fotográfus, Tompa Gábor rendező, Cserhalmi György színművész, Rost Andrea operaénekes és Kaján Tibor karikaturista lépett ki az MMA-ból.

Szakonyi Károly
Szakonyi Károly
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.