Sorok és ziccerek

Bár a könyvfesztivál inkább a külföldi sztárírókról vagy épp felfedezésre váró szerzőkről szól (idén majdnem ötvennel találkozhatunk), azért a magyar szerzőkről sem szabad elfeledkeznünk. A fesztiválon mintegy félezer (!) hazai és határon túli író, tudós vagy művész fordul meg, dedikál, beszélgetést vezet, vagy épp maga válaszol a kérdésekre.

Pénteken kettőkor a Hess András teremben például az idei Artisjus-díjasokkal beszélgettek (köztük a nagydíjas Kukorelly Endrével, akinek válogatott verseskötete érdemelte ki az elismerést). Azért is érdemes volt hát beülni a beszélgetésre, mert azokkal a hazai szerzőkkel találkozhatunk, akik a tavalyi év legfontosabb köteteit tették le az asztalra.

Dedikál
Teknős Miklós / Népszabadság

Kora estétől késő éjjelig a fesztivál kísérő rendezvényét ajánlom, az idén sem hagynám ki. A Kis Könyves Éj a független könyvesboltok éjszakája, ahol számos program, könyvritkaságok és utánozhatatlan hangulat várja az érdeklődőket.

Szombaton kettőkor Schein Gáborral és tavaly megjelent esszékötetével (Esernyők a Kossuth téren) ismerkedhetünk.

Ahogy tavaly, idén is a fesztiválra időzített Háy János-kötettel lehetünk gazdagabbak. A Hozott lelkek című novelláskötet „a megismerhetetlen, egyszemélyes és egyirányú sötét sikátorokat, az ablakokban csillanó fényeket, az egyszer majd végleg kihunyó lángokat villantja fel”, ahogy Kovács-Cohner Róbert írja a könyvről. A kötetet szombaton fél ötkor mutatják be a Supka Géza teremben.

Talán még ennél is nagyobb várakozás előzi meg Egressy Zoltán új regényét (Lila csík, fehér csík), hiszen a labdarúgás még az irodalmat is képes lefocizni a pályáról. Márpedig az új Egressy-regény az utolsó magyar futballzsenit, Törőcsik Andrást állítja a középpontba, és a szerkesztő ígérete szerint regényesebb lesz, mint Hornby hasonló műve (Fociláz). S hogy ez tényleg így van-e, arról vasárnap kettőkor győződhetünk meg, mikor is M. Nagy Miklós bemutatja az új regényt.

A fesztivál egyik csúcspontja a vasárnap esti Születésnapi Irodalmi Szalon, ahol többek között a kilencvenéves Nemeskürty Istvánt is köszöntik.Most mégis két kevésbé kerek születésnapost ajánlanék. Ne hagyják ki a 65 éves Esterházy Péter dedikálását és könyvbemutatóját. Vasárnap délután háromkor új interjúkötetét (Az évek iszkolása) ismerhetik meg az érdeklődők. Az ünnepeltet az immár állandó kérdező, Marianna D. Birnbaum irodalomtörténész faggatja majd. Szombaton háromkor pedig a szintén 65. életévét betöltő Vámos Miklós könyvével, a három kisregényt összegyűjtő Ének évada című kötettel ismerkedhetünk meg a szerző és Dés László segítségével.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.