Sokk-opera karácsonyra

Az elmúlt pár évben egyre divatosabb színház- vagy koncertjegyeket, kedvezményes bérleteket ajándékozni karácsonyra. Ez utóbbiakról érdemes tudni, hogy általában nem előre meghatározott alkalmakra szólnak, és többféle konstrukció létezik. A teátrumok egy része már meg is hirdette akcióját, a többiek még várnak ezzel pár hetet.

Ajándékozza meg magát vagy barátait három színházi estével! – szól az Örkény Színház ajánlata, a bérletvásárlásra október 20-tól van lehetőség. Januárban a Finitót, február-ban a Jógyerekek Képeskönyve című sokk-operát, márciusban pedig az Apátlanult láthatjuk ezzel a belépővel.

Kedvezményes sorozatjegynek hívja a maga (októberi) akcióját a budapesti Katona József Színház. A Máté Gábor rendezte Sáskákat, a Zsámbéki Gábor által színpadra állított Koccanást, és az Ascher Tamás nevével fémjelzett Forgách András-darabot, A kulcsot lehet megnézni a néző által kiválasztott időpontban, bármikor az évadban. (Mindez harminc százalék kedvezményt jelent.) Akárcsak a többi szabad bérletnél, itt is minden hónapban előre ki kell választani, melyik előadást néznénk meg, és a többi repertoár-produkcióra is jár tíz százalék kedvezmény.

Előre meghatározott három előadásra szól a Nemzeti Táncszínház tízezer forintos bérlete: a január 21-i Monarchiára (Honvéd Táncszínház), a február 18-i Varázsfuvolára (Bozsik Yvette Társulat) és a március 10-i Gaudira (Győri Balett) – a Művészetek Palotája Fesztiválszínházban.

Ha már a Müpánál tartunk, érdemes megjegyezni, a jövő év első felére szóló bérleteket már elkezdték árulni, és úgy tudjuk, a Nemzeti Színházzal közösen hirdetnek majd karácsonyi akciót úgy november közepén.

Nincs karácsony az Operaházban a Diótörő nélkül. Ez az a balett, amit minden gyereknek látnia kell, ezért a belépőket már novemberben percek alatt elkapkodják. A dalszínház karácsonyi meglepetése az lesz, hogy még novemberben elkezdik árulni a jegyeket a Májusünnepre, amelynek vendége a világhírű operaénekes, Cecilia Bartoli.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

A Vígszínház jó szimatú szervezői pár éve észlelték, hogy karácsony környékén egyre több az érdeklődő, így a bérletezést az ünnep előtti munkanapig meghosszabbították. Ekkor a januárban induló három vagy négy előadásos „kollekcióért” lehet sorban állni.

Bejgli az operetthez

A Budapesti Operettszínház már két hónapra előre pontosan tudja, hogy karácsonyra és szilveszterre milyen eseményekkel készül.  December 25-én délután és este, az Abigél-előadás szünetében Horn Mici bejglijével, forralt borával és gyümölcsteájával kínálják a nézőket a Matula növendékei és diakonisszái. Sőt, az Operett Shopban kedvezménnyel vásárolható meg a musical CD-je, amelyet a helyszínen dedikálnak a színészek.

Előszilveszteri karaoke party is vár a musical-rajongókra december 30-án, a Rómeó és Júlia után. Szokatlan módon a közönség együtt énekelhet az előadás szereplőivel, és mi-vel minden belépő tombolajegyként szolgál ezen az estén, akár dedikált kiadványokat is nyerhetnek.

Elek Ferenc, Jordán Adél és Haumann Péter a Katona József színház Sáskák című előadásában
Elek Ferenc, Jordán Adél és Haumann Péter a Katona József színház Sáskák című előadásában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.