Sóher a kormány, egy lakás árát adja a határon túli örökség védelmére

Programot indít a határon túli magyar kulturális örökség védelmére és dokumentálására a műemlékekkel foglalkozó Forster Központ. A nemes célra a kormány 31 millió forintot bocsátott az intézmény rendelkezésére, ami június végéig használható fel, erős malíciával jegyezve meg, hogy mindenki jobban értse: „Igen, tényleg ennyit: egy közepes budai lakás árát."

A Heti Válasz portálja a Forster Központ sajtóközleményéből mazsolázott, amely hosszan sorolja, hogy mi mindent terveznek a pénzből. "Két gyönyörűséges fényképet is küldtek a darlaci és a nyárádszentlászlói középkori templomról. Mindkettő Erdélyben van, és olyan rangú emléke a magyar múltnak, hogy itthon kiemelt értéknek számítana. A kormányzati támogatásból Darlacon megvalósul a veszélyben lévő külső freskók konzerválása, és a belső falképek feltárásának folytatása, Nyárádszentlászlón pedig befejezik az unitárius templom forráshiány miatt korábban félbeszakadt restaurálását" – írja a lap.

Mint a cikkből megtudhatjuk, a keretből jut még a siteri templom homlokzat-felújítására, a sepsibesnyői falkép-töredékek konzerválására, Körösbányán a barokk faberendezés sürgősségi konzerválására, Türkösön szoborrestaurálásokra, öt másik templomban a Teleki László Alapítvánnyal közös munkák folytatására, és rengeteg dokumentációs és kutatómunkára, hogy – szúrja közbe a szerző – "legalább tudni lehessen, mi minden pusztul el többnyire visszavonhatatlanul Erdélyben, és ezeknek fényképes, rajzi nyoma maradjon".

A keretből még a következő évi munkák előkészítésére is csurran-cseppen valami – teszi hozzá a cikkíró.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.