Nem kaptak mikrofont a legismertebb magyar slammerek a március 15-i Pilvaker című műsorban, mert a Nemzeti dal és a 12 pont mai releváns kérdéseivel akartak foglalkozni.

Nem aktuálpolitizálni, hanem a jelenlegi közéletre rímelni, politikai függetlenségükhöz ragaszkodva. Ez a köztévében manapság nem komilfó, de a slammerek nem alkudoztak, és egy visszafogott nyílt levél kíséretében lemondták a fellépést. Mentek viszont örömmel versenyezni a Budapesti Tavaszi Fesztiválra, az Örkény Színház Hamlet bemutatója utáni Slamletre.

A premierközönség helyét két generációval fiatalabbak foglalták el éjjel fél 11-től. Az ingyenes, regisztrációhoz kötött estére pillanatok alatt elkapkodták a jegyet, gondolnánk, hogy a műfaj vagy a fellépők rajongói. Ehhez képest a nézőtér fele sosem járt ilyen programon – derült ki a demokratikus, kézfeltartásos felmérés nyomán. Ebbe a csoportba tartoztak a zsűri örkényes tagjai: a színész Bíró Kriszta, a dramaturg Gáspár Ildikó és a direktor Mácsai Pál. (A két civil zsűritagot szavazással választották.)

„Slamszűzekből” akadt a fellépők közt is. Az egyik legismertebb slammer, Simon Márton először vezetett versenyt, és slammel most debütált az Örkény színésze, Máthé Zsolt, aki dalszövegíró is meg rapper a szocio hiphopot játszó Zu Sammen zenekarban. Hogy miért versenyen kívül szerepelt, az nem derült ki, ahogy az sem, miért lett „áldozati bárány” Závada Péter, aki elsőként mondta el szövegét, és benne volt-e egyáltalán a versenyben, miközben a zsűri pontozta őt is.

A versenyzők az előre megírt, a Hamlethez finoman kapcsolódó, három percnél nem hosszabb versenyművüket általában papírról olvasták, egyedül Győrfi Kata mondta fejből, persze nem ezért lett ő az első helyezett. Ennél a modern költészeti stílusnál nem kritérium a szövegtanulás, mégis hatásosabb, hiszen a műfaj főként élőben él meg. (Többen a – nem slam – verseiket már publikálták irodalmi folyóiratokban vagy kötetben.)

Ahány fajta slamvers, annyi stílus jelent meg a színpadon. A laza stand up comedy-szerűtől (lehet, hogy ezért a hasonlatáért megölne Basch Péter) a közéletre szó szerint rímelőn át a kiábrándult, nyers szövegig. Legtöbbjüket a Shakespeare-darabból a Sírásó-jelenetben Yorick előguruló koponyája ihlette meg, de előkerült Ophelia és a szellem, bár csak érintőlegesen, nem a drámát kellett slammesíteni.

Ahogy Simon Márton megjegyezte, itt csak szubjektív alapon lehet díjazni. Nem is értékelt a zsűri, csak pontszámokat emelgetett. (A színháziak arcáról azért jól leolvasható volt a véleményük.) A láthatatlan dobogó tetejére Győrfi Katát állították, a második helyet Kemény Zsófi mobilról felolvasott műve kapta, a harmadikat megosztották Basch Péter és Horváth Kristóf „Színész Bob” között. Nem tudjuk, mit nyertek; színházjegyet az Örkény előadásaira biztosan.