Slágercsapat Ferihegyen
A B garnitúra ugyanis Kolumbiába, az MTK pedig Argentínába ment, és Csepelről kellett kölcsönkérnie három játékost (Faludit, Kalmárt, Rottenbillert), mivel a fővárosi nagycsapatok legjobbjait „elszipkázták” a válogatottak. A Vasasból csak módjával szemezgetett Sós Károly, illetve Lakat Károly, a két szövetségi tréner, mert az angyalföldiek hiába kísérelték meg elhalasztani a Sturm Graz elleni Közép-európai Kupa-visszavágót, a KK-bizottság ragaszkodott a február tizenhatodikai időponthoz. Ezért a piros-kékek közül csak Ihász Kálmán és Farkas János utazott Brazíliába, míg Mészöly Kálmán és Menczel Iván Kolumbiába. (Figyelem: Mészöly a B-ben!)
Akkoriban tehát volt kereslet a magyar labdarúgók iránt, s a hazai futball különleges népszerűségét idézte az is, hogy az egyetlen itthoni televízió tánczenei műsorainak egyikét Slágerkupának hívták. A döntőt 1968 decemberében rendezték, és Harangozó elnyerte a legrokonszenvesebb énekesnő díját.
Ennél az Arany Glóbusznál azért értékesebbnek tetszett az a kitüntetés, amelyet a Cote d’Azurön, a MIDEM-fesztiválon vett át, bár a franciaországi elismerést is hazai énekléssel érdemelte ki: hatvannyolcban az ő kislemeze, a Mindenkinek van egy álma kelt el a legtöbb példányban minálunk.
A Made in Hungary című rádiós bemutatón felhangzó, fülbemászó szám megjelenése után három héttel már 380 ezer korongnál tartott az eladás. Utóbb a bécsi Amadeo lemezcég ugyancsak megjelentette a Fényes–Szenes-szerzeményt, de a császárvárosban németül éneklő Harangozó a szomszédban nem aratott akkora sikert, mint idehaza. Hiába, az úgynevezett könnyűzenében jóval nehezebben sikerült tartani a lépést a nemzetközi élmezőnnyel, mint a futballban...
Igaz, a labdarúgók mehettek (de hányszor!) külföldi túrára, a táncdalnokok utazásait viszont megszűrte az
Interkoncert – e szervezet engedélye nélkül nem lehetett határon túli turnét vállalni –, vagy csak az történt,
mint Harangozóval, akivel Cannes előtt közölték: fölösleges „bumliznia”, a díját majd átveszik és hazahozzák
a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat kiutazó vezetői...
Az akkor huszonhat éves Terike bátor lány volt, interveniált a Művelődésügyi Minisztériumban, ahol váratlanul úgy döntöttek: menjen csak Bors elvtársék után! Bors Jenő igazgatta az MHV-t, de nem ő volt a legkedveltebb Bors 1969 januárjában (sem). Akkor került adásba a televíziós sorozat első része Sztankay Istvánnal (Bors Máté), Antal Imrével (Dániel Ede), Bujtor Istvánnal (Zentay Dezső) és Koncz Gáborral (Ormándy Oszkár). Nemsokára már a fél ország a magáévá tette a bemondást, hogy „megcsíptük, Dezső!”, és a folyam komoly konkurenciát jelentett a hozzánk több esztendős késéssel érkező Angyal-szériának – az ellenállhatatlan Roger Moore-ral a főszerepben –, amelynek 1969 februárjában már az utolsó epizódját sugározta a brit ITV.
Angyali volt Harangozó is, egy korabeli ítész szerint mindenképpen, mert a hálás kritikus kiemelte az énekesnő „muzikalitását és kedvességét”. Az utóbbit felvételünk is tükrözi: a lágy dallamok tolmácsolója szelíden mosolyog a ferencvárosi Juhász Istvánra és az újpesti Fazekas Lászlóra az utasokat a repülőhöz szállító buszban. Honfitársaink még nem TU–134-essel utaztak, mert az első ilyen gépet 1969. március 22-én helyezte forgalomba a Malév (a Budapest–Prága útvonalon), és az is bizonyos, hogy az énekesnő kiváló társaságba került, mert a nemzeti együttesben négy világválogatott futballista volt: az 1968 novemberében – tehát a képen megörökített találkozó előtt két hónappal – is Brazíliában, a FIFA All Star-gárdájában fellépő Albert Flórián, Farkas János, Novák Dezső, Szűcs Lajos. Ha erre a kvartettre gondolt az ember, akkor osztotta Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének az újévi köszöntőben elhangzott szavait: „Közvéleményünknek minden oka megvan az optimizmusra.”
Másként: mindenkinek van egy álma.
