A csoda '89 nyarán be is következett: az átszakíthatatlannak látszó szögesdrótot maguk a politikusok, a hatalom emberei vágták át, lebontva a diktatúra díszleteit. A kinyíló határokról, a szabadság első kortyairól nyílt időszakos kiállítás Átvágva címmel vasárnap a Terror Házában. De talán helyesebb, ha emlékszobát írunk, hiszen az aprócska teremben épphogy elfér két vörösre festett Trabant. Ráadásul az egyiket kettévágták, így az az érzésünk, mintha hosszú, tömött sorokban érkeznének valahonnan, majd mennének tovább, mintha egy irdatlan és embertelen futószalag vágná át a szobát.

Terror Háza Múzeum - kiállítás

A padlót a német nemzetiszínekre festették, a falakon fényképek és idézetek. Semmi több. Ám mielőtt egész másként értelmeznénk a kiállítás címét, rádöbbenünk: ez a tárlat nem az eredeti, korhű tárgyakról, nem a vitrinbe zárt dokumentumokról, hanem az emlékekről szól.

- Elmesélhetetlen az az eufória, amikor a vasfüggöny lepattant rólunk, és világútlevéllel a zsebünkben nekivágtunk Európának - nyitotta meg a kiállítást Schmidt Mária, a Terror Háza igazgatója. S mivel elmesélhetetlen, nem is nagyon meséli el. Beéri azzal, hogy hátha eszünkbe jut valami Horn Gyula elhíresült fotója, vagy Gorbacsovnak '89 augusztusában mondott vallomása kapcsán: A magyarok jó emberek.

És persze bizsereg is valami szívtájékon, amikor Helmut Kohl német kancellár '90 őszén elmondott beszédét silabizáljuk a hófehér falon, miszerint a Brandenburgi Kapu alatti föld magyar föld, hiszen a német újraegyesítés felé az első lépés bizony a Páneurópai pikniken történt. Mely utóbbiról különben Szájer József megnyitóbeszédében úgy nyilatkozott, hogy ez volt a rendszerváltás igazi civil pillanata.

S hogy még a szabadság várva-várt pillanatában is volt valami halvány cinizmus az életünket hosszú évtizedekig meghatározó és csak nehezen elengedő hatalomban, az leginkább Gennagyij Geraszimov szovjet külügyi szóvivő szavaiból derül ki. A Jó reggelt Amerikának nyilatkozva ennyit mondott: „Most már a Sinatra-doktrína érvényes". Híres dalára rímelve (I did it my way) ugyanis ma már minden ország maga dönti el, hogy milyen úton indul el...

A kiállítással egyidőben látott napvilágot Lobenwein Norbert 89-09 című albuma, amely ötven szemtanú ötven történetén át, ötven fotó segítségével mesél az akkori nemzedék meghatározó nyaráról, évéről. Mert - hangsúlyozta Schmidt - igazából két olyan momentuma van az elmúlt ötven évnek, amely valóban jót tesz a szívünknek: '89 nyara és '56. Mindkettőben sikerült egy-egy, már-már kiütéssel felérő, de megrengető balegyenest bevinni a diktatúrának. Csak kár, hogy a bíró tíz másodperc helyett még elszámolt vagy harminc évig...