A könyv a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg a Történelem nagy rejtélyei című sorozatban. Hajdú Éva a könyvbemutatón felidézte: a Magyar Nemzet kulturális újságírójaként 1995-ben kezdett foglalkozni a Seuso-kincsekkel. Mint elmondta, Vukán Béla főhadnagy hívta fel először a figyelmét a kincsek történetére. "Beszippantott ez a történet, nemcsak engem, hanem mindenkit, aki egyszer is foglalkozott vele. A rabjai lettek, legyen szó akár angol rendőrről, jogászról vagy régészről" - fogalmazott.

Újságíróként 1997-ben Londonba látogatott, ahol információkat gyűjtött azoktól, akik a kinccsel kapcsolatban álltak, köztük nyomozóktól és Peter Watson újságírótól, aki több cikket is írt a témában. Majd felkereste Magyar Bálint akkori minisztert, aki kinevezte az ügy miniszteri biztosának. A posztot 2007-ben hagyta el, miután nem kapott további támogatást.

Mint elmondta, a Seuso-kincseket kezdetben állami-rendőrségi titokként kezelték, és rengeteg tabut kreáltak köré. "Számomra az volt a fontos, hogy kihúzzuk ezt az ügyet ebből a szürke zónából, hogy felkeltsük az emberek érdeklődését, és hogy mozgósítsuk a hivatalokat és a szakmát" - hangsúlyozta.

Mint elmondta, a leletegyüttes ma 14 ismert ezüsttárgyból és az elrejtésére szolgáló rézüstből áll. Feltételezett megtalálójának, néhai Sümegh Józsefnek - aki 1980 decemberében feltehetően gyilkosság áldozata lett - azok a szomszédai és barátai, akik látták a kincset nála, legalább 40 ezüsttárgyról és két rézüstről beszélnek.

A szemtanúk rendőrségi vallomásainak és nyilatkozatainak elolvasása után vált számára világossá, hogy a kincsek Magyarországot illetik meg, mert olyan sok véletlen vette körül a történetet, amelyek együttállása a szerző szerint megerősítették ezt a tényt. Hajdú Éva megjegyezte, hogy volt olyan vélekedés is, amely szerint Jugoszláviából a II. világháborúban kerültek Magyarországra. "De az, hogy a kincsek az 1970-es évek előtt Magyarországon voltak, az egészen biztos" - hangsúlyozta, megjegyezve, hogy sok adat van arra vonatkozólag, hogy többen nemcsak látták, hanem kezükbe is fogták az értékes tárgyakat.

A szerző hangsúlyozta: 1987-ben, amikor a leletegyüttes utolsó darabjait Lord Northampton megvásárolta, egy libanoni kereskedő, Halim Korban az angol lordnak további 250 darab hozzá tartozó apró tárgyat, főként poharakat és kanalakat ajánlott fel, de a lordot nem érdekelte a lehetőség. "Azóta sem tudjuk, hogy létezik-e valóban ez a 250 tárgy" - hangsúlyozta.

Hajdú Éva elmondta: a Seuso-kincsek egy késő római kori, IV. századi ezüstedény-együttes, amely étkezésre valamint kézmosásra alkalmas tárgyakat tartalmaz. A szokatlanul nagyméretű ezüstöket vélhetően nem használtak, hanem díszedényként mutathatták be.
Az egyik tálon lévő vésetben nevezik meg a tárgyak tulajdonosát, Seusót, aki vélhetően gazdag hadúrként élt a római kori Pannóniában, a Balaton környékén. Azt feltételezik, hogy egy barbár betöréskor elrejthették a kincseket, majd az 1970-es években találták meg a Balatonnál. Később kalandregénybe illő módon New Yorkba, majd Londonba kerültek. Pontos történetüket a mai napig rejtély övezi - mondta Hajdú Éva.

A római eredetű műkincs hét darabja tavasszal került vissza Magyarországra, egy ideig az Országházban állították ki őket, október 4-től pedig Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban láthatja a közönség január közepéig.