Sebestyén Márta baszk nyelven énekel

Sebestyén Márta népdalénekes San Sebastiánban lép fel, a baszk népdallal kísért női körtánc, az Axuri beltza felújításának 40. évfordulójára rendezett ünnepi előadáson. Az estre vendégként meghívást kapott Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus is.

Mint azt Sebestyén Márta az előadás napján, pénteken, éppen próbára menet az MTI-nek elmondta, az esten az Argia baszk néptáncegyüttessel lép fel, amellyel kapcsolata az 1980-as évek elejére nyúlik vissza. A Kossuth-díjas előadóművész a magyar dallamok mellett baszk népdalokat is énekel eredeti nyelven a Victoria Eugenia Színházban rendezett előadáson.

Novák Ferenc, mindenki Tatája, a legendás néptáncos, koreográfus, akinek szintén régi kapcsolata van a baszk néptáncosokkal, vendégként szintén részt vesz a San Sebastián-i esten - tette hozzá Sebestyén Márta, aki 2007 óta hivatalosan is a Magyar Kultúra Követe.

Az Axuri beltza stílus 1969 óta része újra a baszk néptánchagyománynak, köszönhetően Juan Antonio Urbeltz folklorista és antropológus kutatómunkájának, melynek során megtalálta ennek a női körtáncnak a leírását - jegyezte meg az énekesnő.

A Baszk Autonóm Közösség hét megyéből áll, ebből négy tartozik Spanyolországhoz, három pedig Franciaországhoz. San Sebastián a Spanyolországoz tartozó egyik baszk megye központja.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.