Ahogy a régi Hacsek és Sajóban mondták: hallotta, hazajött Alpár Gitta Szőke Szakállal. Ne mondja! Megnövesztette?

Az elmúlt évtizedekben Alpár Gitta személye feledésbe merült, de Szőke Szakáll tényleg hazajött, haza a moziba, egészvászon-méretben mosolyog a nagy tokájával Rick bárjának főpincéreként. Hálás vagyok érte, nagyon hálás. Nem is csak érte, hanem az egész filmért, hogy kikerült a tévédobozból, hogy az egyfelől csodálatos, másfelől mégis egy másik filmet jelentő szinkron elkerült alóla. Kálmán György intellektuális hangja, Váradi Hédi halksága most nem változtatja meg a karaktereket. Sam, a zongorista nem Bessenyei Ferenc hangján szólal meg. Bessenyei! Ez kinek jutott eszébe? A következő szerecsen, akit játszott, Othello volt.

A magyar változat most csak feliratként látható, és marad a film, amely keményebb egy kicsit, sablonosabb, Humphrey Bogart szűri a szavakat a rossz fogsorával, Ingrid Bergman töri kicsit az angolt, de olyan káprázatosan szép, hogy az arca elég szórakozás másfél órára.

Fotó: Warner Bros.

Ha tetszik, az egészet le lehetne egyszerűsíteni egy szabvány hím-nőstény szerepcsatára: a férfi meg van sértve, amíg azt hiszi, őt dobták ki, de amint ő dobhatja ki az asszonyt, minden rendbe jön, éljen a haza és a gyönyörű barátság kezdete. De miért tetszene így? A Casablanca már nem önmaga, az As Times Goes By ma a filmstúdió szignálja, Bogart hiába cuclifejű törpe, mégis Woody Allen hőse, és bárki, akire hull az eső, amíg hiába vár valakire, azonosíthatja magát a ballonkabátos előképpel.

Ha mégis megpróbáljuk úgy nézni a Casablancát, mintha csak egy film volna, látszik, hogy a nyomott költségvetés ellenére is szép ez a stúdió-Afrika, és a Michael Curtiznek mondott Kertész Mihály pontosan tudta, hogy ha nincs pénz színekre és eredeti helyszínekre, akkor ott vannak az arcok, annál nincs nagyobb élmény, mint a szemek, ajkak, a szem körüli ráncok. Persze nem lehet a maga nyers formájában ezt mutatni, így aztán sivatag ide vagy oda, a Casablanca a lehető legfüstösebb film, ha van jelenet, amelyben nem cigarettáznak, akkor ott köd van, félhomály, sötét éjjel.

Erre, mondjuk, lehetett számítani. Ami meglepő, az a film sebessége. Folyton azt képzeljük, hogy a világ gyorsul, s vele a filmek is, egyre több az akció, villanás, kapkodás. De a Casablancánál nincs lendületesebb film, egyszerűen azért, mert csak fontos jelenetek vannak benne, minden a cselekményt viszi előre, vagy a szereplők gyors jellemzéséről szól. Lehet utólag panaszkodni, hogy ezek sablonok, de csakis utólag: amíg megy a film, nincs kívülállás. Egyébként is: valakinek a sablonokat is le kell gyártania, valakinek meg kell mondania, mit csinál az igazi férfi. Iszik, dohányzik, szeret. Aki csak az első kettőt tudja, azon Bogart sem tud segíteni.