„Gikuyu és Mumbi itt álltak meg hajdanán, Murungu társaságában, útban a Mukuruwe wa Gathanga felé.” Azért egy ilyen mondattól szabad elbizonytalanodni, vajon biztos-e, hogy nekünk írták ezt a könyvet, amelynek a szereplőit és isteneit csak ilyen nehézkesen tudjuk kiolvasni. De biztos, egészen biztos. Csak meg kell szeretnünk, és nem is nehéz.

Ez még csak a kezdet, nem is csak a könyv kezdete, de Ngugi wa Thiong’o művészetének kezdete, a Közöttünk a folyót angolul írta, és több mint ötven évvel ezelőtt. Azóta inkább gikuju nyelven dolgozik, és utána fordítja le angolra, hiszen sokat van Amerikában, ott tanít, ott is köztiszteletnek örvend. Ott már tudják, hogy Afrika a háttérországunk, Afrikában reménykedhetünk, hogy kis friss vért ad a régi történeteinknek.

Akár ennek a történetnek, amelyben Waiyaki keveredik reménytelen szerelembe Nyemurával. Reménytelen, mert Nyemura apja, Józsué keresztény, Waiyaki meg a gikujuk régi szokásait akarja követni. Köztük van a folyó, a Honia, és nem szárad ki soha, csak folyik, egyre folyik. Összeköthetné a világokat, a fehér emberek tudását és a feketék hagyományait, de nincs olyan szerencséjük a gikujuknak, legalábbis ebben a történetben nincs. Egyetlen leány tesz csak kísérletet, hogy összeegyeztesse az összeegyeztethetetlent, hogy kereszténynek vallja magát, és mégis alávesse magát a körülmetélésnek. Bele is hal.

A többiek keresik a közös többszöröst vagy a közös osztót, a tudást és a múltat, megtanulni mindent, amit lehet, és nem követni el a hibákat, ha nem muszáj, de hát a történelem nem arról híres, hogy kedvez az egyéneknek, így aztán épp fordítva alakul: nem tanulnak meg mindent, de elkövetik a hibákat. Csak a legnagyobb hibát nem követik el a szerelmesek: nem menekülnek el. Ott van Nairobi, de ők inkább maradnak az alvó oroszlánok földjén, áldozatnak. Talán tényleg csak vér kell a boldogsághoz, az eljövendők boldogságához. Talán más is, az nem ebből a könyvből derül ki. Ebből csak azt tudjuk, hogy a szerelem ugyanolyan: Veronában úgy szeretnek, mint Kenyában, úgy is halnak bele, ha nem tehetnek mást.

Ngugi wa Thiong’o:

Közöttünk a folyó
Tarandus, 208 oldal