Roma ikonok és a Colorstar

Roma Ikon címmel fesztivált rendeznek október 10-én a fővárosi Dürer-kertben a roma zene, kultúra, szokások bemutatása érdekében. A program egyik érdekessége, hogy a fellépő nem roma zenekarok roma köntösbe ültetik át saját dalaikat.

"Változtatni kell azon a felfogáson, hogy hagyunk elveszni hihetetlenül tehetséges roma gyerekeket, akik nyomortelepen élnek és ezért semmi lehetőségük az érvényesülésre" - fogalmazott a keddi budapesti sajtótájékoztatón Bódis Kriszta filmrendező.

Mint elhangzott, a Dürer-kerti fesztivál célja, hogy a nem roma társadalom minél szélesebb körével sikerüljön megismertetni a kisebbség kulturális értékeit. László G. Gerzson, a szervező OneArt ügynökség művészeti vezetője úgy fogalmazott: a fellépők elsősorban azért lesznek nem roma zenekarok, hogy az ő (számottevő) saját közönségüknek is megmutathassák a cigány kultúrát.

Novák Péter, a fesztivál műsorvezetője arról beszélt, hogy fel akarják hívni Magyarország fiataljainak figyelmét arra: ne ítélkezzenek, ne sémákban, sztereotípiákban gondolkodjanak és tanuljanak meg békében együtt élni.
A Roma Ikon koncerten fellép a Colorstar, a Heaven Street Seven és a Karaván Família, a Magna Cum Laude, Palya Bea és Dés András Öröm duója, a Jazz ,n da City, valamint Maszkura és a tücsökraj.

A fesztivál bevételének egy részéből a Bódis Kriszta által fémjelzett integrációs modellprogramban részt vevő hétesi telep tehetséges gyermekeit támogatják. A program a Hétesen, Magyarország egyik legszegényebb ózdi roma telepén élő mintegy 80 családot, 400 gyermeket érinti.

A fesztiválon a zenei program mellett lesz szociofotó-kiállítás, láthatóak lesznek fényfestészeti alkotások cigánymotívumokkal, tárlat a berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény cigánytanulóinak rajzaiból és levetítik Bódis Kriszta Amari kris, valamint Báriséj című filmjét. A Roma Ikont a tervek szerint ezentúl minden évben megrendezik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.