A Magyar Nemzeti Galéria 80.000 darabot számláló grafikai gyűjteményének a jelentősége kevésbé köztudott, mivel a papíralapú tárgyak igen érzékenyek és állandó kiállításon nem szerepelhetnek. Ezért grafikai kabinetsora - immár hatodik éve - félévente változó tematikával kíséri a 20. századi állandó kiállítás képeit és szobrait.

Rippl-Rónai 1887-ben érkezett Párizsba, s az 1890-es évek elejétől kereste a korszak modern, impresszionizmus utáni művészei, elsősorban a szimbolista-szecessziós festők között saját útját. Az "áttörést" az 1894-es év hozta meg számára, ekkor lett a rokon művészi gondolkodású festőcsoport, a nabik tagja. A nabik összművészetről vallott felfogása elragadta Rippl-Rónait, aki a hatásukra kezdett komolyan foglalkozni grafikával, litografálással, plakáttervezéssel, iparművészettel.

Színes litográfiái úttörő jelentőségűek a magyar grafika történetében. A nabik kedvelt folyóiratában, a Revue Blanche-ban megjelent Lámpánál olvasó nő (1894), vagy a női sors szimbolikus állomásait megjelenítő Les Vierges (Szüzek, 1895), valamint a francia kiadó, Ambroise Vollard albumában kiadott Bretagne-i népünnep (1896) Rippl-Rónai párizsi főművei közé tartoznak. A Les Vierges négy kőnyomatos lapjához, amelyeken sétáló, olvasó, almát szedő fiatal lányok jelennek meg, számos előtanulmányt, variációt, ceruzarajzot is készített, ezek egyik legszebb, legismertebb darabja a Sétáló nő című akvarell. A nő kertben témát az Andrássy-ebédlő szőnyegtervéhez is felhasználta, a Rózsát tartó nő belesimul a Szüzekhez készített kompozíciók közé. Rippl-Rónai e figurákat egymás mellé helyezte azon a kisméretű, jegyzetlapra készült rajzon, amelyen egy zárt kertben, kerítés előtt sorakozik a négy nyúlánk, artisztikus pózokba merevedett fiatal nő. Az 1890-es évtized vége felé a művész több magyarországi litográfiai megrendeléshez is hozzájutott: 1897-ben a Nemzeti Szalon kiállításához tervezett hímző nőt ábrázoló plakátot, ahol a hímzőkeretről szinte "lefolyik" a virágminta, és körbeveszi a kézimunkázó alakot. 1899-ben az Újságírók Egyesületének báli meghívóját és annak borítékját, 1900-ban a párizsi világkiállítás menükártyáját készítette el. A színes litográfia technikai kihívásait művészi lehetőségként aknázta ki: a különböző színnyomások révén, illetve a nyomtatásra használt papírok váltogatásával különleges hatású sorozatokat hozott létre.

Az 1890-es évek közepétől Rippl-Rónai szívesen foglalkozott iparművészeti feladatokkal. A bútortervezéstől üvegpoharak megálmodásáig, könyvillusztrációtól kárpittervekig sok minden belefért a korszak iparművészetről, környezetformálásról vallott gondolkodásába, ezek nagy részét Rippl-Rónai is kipróbálta. A kárpittervezésbe barátjával, Aristide Maillollal, a későbbi híres szobrásszal együtt vágott bele, a szőnyegeket feleségeik hímezték ki. A Szőnyegszövő nő című kis rajz örökíti meg Rippl-Rónai későbbi feleségét, Lazarine-t munka közben. A tervek sokszor csak a jellegzetes, sokat használt csíkos jegyzetlapra felvitt finom vázlatok, első gondolatok, máskor részletesebben kidolgozott, akvarellel színezett kompozíciók. A legkorábbi tervek közül való a Krisztus születése és halála, valamint az Idealizmus és realizmus, melyek a szimbolizmus eszmeiségének hatását mutatják. Rippl-Rónai több művet is készített, amelyeken körhinta jelenik meg (Nők körhintánál), és ezt az élet körfogását szimbolizáló motívumot használta fel egy kerámiakép témájaként (Körhinta, csempeterv). Már Magyarországon készült 1907-ben Az emlékezések táblája ceruzaterve és a kész, akvarellel színezett változat, amelyet felhasznált 1911-ben megjelent Emlékezései előzékpapírjaként.

Grafikai munkásságának jelentős részét teszik ki a nagyméretű tusrajzok, amelyeket az 1890-es évektől az 1910-es évek közepéig készített. Az 1890-es években Franciaországban készült korai darabokat Rippl-Rónai csak utólag datálta, valószínűleg korábbra, mint a valódi keletkezési idejük. A valójában az 1890-es évtized közepéről származó lapok többségének Lazarine Baudrion, Rippl-Rónai párizsi életének társa volt a modellje. A néhol akvarellel színezett tollrajzokon Lazarine öltözködik, ágyon heverész, pedikűröz, hímez, varrogat, állát tenyerébe hajtva olvas. A korai tollrajzok kiemelkedő darabja a rendkívül plasztikusan megfogalmazott

Női akt (Marguerite Renard), valamint két, táncosnőt ábrázoló lap. A tollrajzok egy része 1899-ben egy kis pireneusi faluban, Banyuls-sur-Merben készült, ahol Rippl-Rónai három hónapot töltött a szobrász Aristide Maillol vendégeként. E rajzok egyike a művész egyik legszebb portréja, Maillol feleségének, Clotilde-nak elmerengő, gyengéd arcképe.

Elhagyva Párizst, 1901 nyarán Rippl-Rónai Oostendében töltötte a nyári hónapokat, e nyaralás emlékét őrzi egy litográfia és egy tollrajz a tengerpart szállodasorairól. Magyarországra hazatérve a festő egyre fontosabb pozíciót töltött be a hazai művészvilágban, kordokumentum és kedves fricska is A MIÉNK tagjai kiránduláson című kis rajz, amelyen a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre jeles tagjai láthatók.

Kaposvárra való hazatelepülése után Rippl-Rónai szívesen festette-rajzolta háza népét, otthoni elfoglaltságaik közben, vendégeit, illetve modelljeit, kaposvári fiatal parasztlányokat. A tusrajzok sorozata tehát így folytatódott, a párizsi időszakhoz képest egyre letisztultabb, célratörőbb megfogalmazásban, egyre vastagabb tollvonásokkal. A családi kört gyakran zenehallgatás közben kapta "tollvégre". Kedvvel rajzolta a Párizsban megismert Fenella Lowellt, aki 1910-1911 folyamán vendégeskedett a Kaposvár melletti Róma-villában, amint gitárján szórakoztatja a vendégeket, vagy a Chopint játszó Novák József kaposvári tanárembert vagy éppen a zongoraszóban gyönyörködő családját (Lajos, Margit, Fenella, Lazarine hallgatják Liszt rapszódiáját). A modellekről készült aktos kompozíciók között két igazi ritkaságot mutatunk be: Rippl-Rónai két rézkarcát, amelyeket tusrajzok alapján készített. A tárlatot Rippl-Rónai egyik legérdekesebb grafikai lapja zárja (Pitacco hegedűművész elmondja szenvedése történetét. A hallgatók). A nagyméretű szénrajz 1915-ben, Franciaországban készült, ahova Rippl-Rónait és családját az első világháború kitörését követően internálták, és a "hallgatók" között magát a művészt is felismerhetjük, amint sétabotra támaszkodva figyeli a rajzon nem látható hegedűművész elbeszélését.

Bretagne-i népünnep, 1896