Ria, ria, Astoria
1789 és 1808 között mindhárom városkaput lebontották. A Vácit a mai Vörösmarty térnél, a Kecskemétit a Kálvin térnél, utoljára meg ezt, a Hatvanit. Még sokáig elszorult itt a város torka. A széles Kerepesi (ma Rákóczi) út a szűk belvárosi Hatvani útba torkollott. Egészen addig, míg meg nem építették a XIX. és XX. század fordulóján az Erzsébet hidat. Akkor aztán a régi országút szélességében utat nyitottak a hídig.
Ebbe a nyitásba belepusztult a zegzugos Belváros számos épülete, köztük a régi városháza, és még örülhetünk, hogy a Belvárosi templom megmaradt, mert némelyek azt is el akarták tenni láb alól.
A Hatvani úton működött a Landerer és Heckenast Nyomda, ahol 1848. március 15-én a rebellis ifjoncok kinyomatták a Nemzeti Dal-t és a 12 pontot. Ezért kapta az út a Szabadsajtó nevet Petőfi javaslatára, aki egyébként ebben az utcában lakott, az Astoria szálló helyén álló házban, midőn a János vitézt írta. Persze az utat visszakeresztelték Hatvanira 1849-ben. Mikor e dátum két utolsó jegye megcserélődött, a forradalom vezetője elhalálozott: 1894-ben ezen az úton haladt át a Kossuth Lajost búcsúztató temetési menet. Ennek emlékére nevezték el az utat Kossuth Lajosról. Az ő nevéről persze már nem lehetett az utat Szabad sajtóra visszakeresztelni, ezért csak a Ferenciek terén túli rész neveztetik ma a Szabad sajtó útjának.
Épp a Zuglót és Csikágót átfogó gyerek- és kamaszkoromra esett az a jó kis szűk évtized 1964 és 1973 között, amikor az új Erzsébet híd már elkészült, a piros metró meg még nem (egészen), ezért aztán a 67-es és a 44-es villamossal végigszaladhattunk a város gerincén Zuglótól vagy Csikágótól egészen az Erzsébet híd budai lábáig.
1973-ban kegyetlenül fölszedték a síneket, így alakult ki az a szép hatsávos autósztráda, melyen a képen látható sok ronda kis autó rohangál. Persze csak négy sávon rohangálnak, a buszsávra csak egy kis szemtelen merészkedett rá a Puskin mozin túl. Megjegyzem, négy sávon akkor is rohangálhatnának a kis rondák, ha az egészséges villamosok helyett a büdös buszokat távolították volna el a metróra való tekintettel. Milyen szép is lenne, ha Combinók kereszteznék egymás útját a Blahánál, és mindenfelől hordanák a népeket a fel nem robbantott Nemzetibe, melynek elődje ezen a sarkon állt, míg le nem bontották.
Mint látható, négy egyforma Trabant halad egymás mögött a Duna felé. Négy majdnem egyforma Lada jön szembe velünk egymás mögött a Duna felől. Ez jelképezi a hetvenes évek magyar automobilizmusát. A négy trabicsek mögött, a hozzánk legközelebb eső személyautó tetején egy kisteherautóra való rakomány utazik építkezésre, kalákázásra vagy fusizásra. Ilyet sem láthatunk manapság.
„Új üzlettel gazdagodott Budapesten a Kossuth Lajos utca. Az Iparművészeti Vállalat a napokban nyitotta meg lakásművészeti boltját. Neves iparművészek alkotásai közül válogathat itt a vásárló. Az egyedi darabok mellett szépek és változatosak a lakásberendezési textíliák is.” Ezt zengte a Filmhíradó 1963 novemberében. Mint a fölirat mutatja a kép jobb szélén, a bolt tizenöt évvel később is a helyén volt.
Mögötte, a Semmelweis utca sarkán, az árkádok alatt a Szovjet Kultúra és Tudomány Házához tartozó kis Melódia üzletben nemcsak remek komolyzenei lemezeket lehetett kapni ötven forintért, de angol és francia irodalmi klasszikusokat is eredeti nyelven, orosz kiadásban, fillérekért. A szovjet kultúrházat 1973-ban nyitották meg. Korábban itt volt az Országos Kaszinó, aztán pedig a Kisgazdapárt országos központja. Antall József hivatalos önéletrajza szerint 1956-ban a későbbi miniszterelnök vezetésével foglalta vissza a kisgazdáknak egy fegyveres csoport. Igazából nem is kellett visszafoglalni, csak beleköltözni. Nemrég jellemezte a szovjet kultúrházat Magazinunk páros interjújában Varga Viktor azzal, hogy ha az edzett pesti galambok odaszálltak, döglötten fordultak le a párkányról. Most, hogy a Magyarok Világszövetsége székel a sarokpalotában, nem tudom, mi történik az odatévedő edzett pesti galambokkal, de a szovjet időkben legalább újra lehetett éleszteni őket a földszinten üzemelő Bajkál Teázóban, ahol kimérve adták a finom szovjet pezsgőt, és ezt olykor még az ELTE közeli karairól ideosonó diákok is megengedhették maguknak.
1973. március 15-én kivált sok diák mozgott errefelé. Nem hivatalosan és nem épp rendszerkomfortosan ünnepelték rebellis elődeiket. A rendőrök az aluljáróba szorították be őket.
A kereszteződést természetesen a közeli szállodáról nevezték el Astoriának. Az elnevezés a New York-i Waldorf-Astoriára utal, annak a neve pedig a kőgazdag Astor családra. A szálloda tizenöt hónap múlva lesz százesztendős. 1914. március 14-én adták őt át a város jómódú vendégeinek.
Az Astoriát Krúdy Gyula is kultiválta, meg a történelem is. Itt rendezkedett be 1918-ban az őszirózsás forradalom Magyar Nemzeti Tanácsa, 1919-ben a kommunista direktórium, 1944-ben a Gestapo.
Fotónk keletkezésének idején is nyüzsögtek benne a szállodába nem való elemek. A legkevésbé sem Schmitt Pálra gondolok, aki ez idő tájt a szálloda igazgatóhelyettese volt, hanem a sok magamfajta, előkelő fogyasztásra alkalmatlan zenebarátra, akik a Rádió Ki nyer ma? vetélkedőjére gyülekeztünk itt déltájban.
