Az iszonyatos képsorok betagolódnak az erőszakos felvételekre specializálódott "szórakoztató" weboldalak vérgőzös kínálatába - és onnantól kezdve az olyan apróságok, mint az esemény háttere vagy indítéka, jóformán teljesen lényegtelenné válnak. Marad a puszta, nagy halmokba rakott brutalitás, a torz szórakoztatás, a "horrortainment". Ugyanakkor a mainstream médiumok szintén egyre kevésbé mentesek a végtelenül naturális képektől; lerobbanó fejekkel találkozhatunk esti híradókban, vagy százezrek által látogatott hírportálokon is.

Az iráni választások után kialakult tüntetések egyikén agyonlőttek egy fiatal lányt - haláltusáját valaki mobiltelefonnal rögzítette, a videó pedig megjárta a világ összes híradóját. (Érdekes adalék, hogy míg a CNN-en kikockázták a lány arcát, az M1 híradójában nem.)

Korábban a hírműsorokkal szemben nem volt elvárás, hogy szórakoztassák a nézőket, és nem is kellett a nézettségi/olvasottsági versenybe bekapcsolódniuk. Azóta viszont beköszöntött az infotainment (szórakoztatva informálás) korszaka. Közhely, de tény, hogy egyre emelkedik a nézők ingerküszöbe, és már csak a legnyersebb, legnaturálisabb képekkel lehet hosszú távon fenntartani az érdeklődést. Az internetes videóportálok beindulása óta ez fokozottan így van, a neten ugyanis nincs (ön)cenzúra, így a televíziós híradóknak is egyre inkább lazítaniuk kell saját etikai normáikon, ha tartani akarják a lépést - mondja Baski Sándor, a Filmvilág folyóirat szerkesztője.

De vajon hogyan lehetséges szórakoztatónak találni egy efféle szörnyű - és hangsúlyozzuk: valóban megtörtént - jelenetet? Az optimista forgatókönyv szerint a nézői tudat ma már nem érzékel számottevő különbséget a - kvázi tökéletes effektekkel dolgozó - fikciós film és a valóságot bemutató képek között. Magyarán szólva látjuk ugyan, de egészen pontosan már nem értjük és nem érezzük át azt, ami a mozgóképeken történik.

Valóban úgy fest, hogy lassan átlépünk a szimulakrum világába, ahol eltűnik a különbség valóság és látszat között, a néző pedig nem tudja többé megkülönböztetni a boszorkányégetésről szóló dokumentumfelvételt a boszorkányégetésről szóló fikciós film vonatkozó jelenetétől, így aztán ugyanúgy reagál mindkettőre (egyszerű fogyasztóként). Klasszikus példa a Téli Palota ostromáról készített felvételsor, amely sokak tudatába dokumentumfelvételként épült be, holott Eizenstein játékfilmjének részletéről van szó. Könnyen lehet, hogy 50 év múlva a normandiai partraszállás említésekor a Ryan közlegény megmentése című Spielberg-film vonatkozó képsorai kezdenek majd peregni az átlagember mentális képernyőjén - állítja Baski.