Mit nekünk folyófizetésimérleg-hiány és H1N1-mutáció, mit nekünk Magyarok Nyilai, BKV és Sávoly-botrány, mikor pedig sokkal fontosabb, ki hordja otthon a nadrágot, Görög Zita avagy Seres Attila. Hát hol vannak az olyan pimf dolgok, mint a görög megasztrájk meg a haiti fosztogatások, már ahhoz képest, hogy ki a féltékenyebb, Rogán Antal vagy tényleg bájos neje, Cecília? Foglalkozhatnánk hermeneutikával vagy recepcióelmélettel is, ugye, de minek, mikor végre fény derülhet az évtizedes rejtélyre, hol szeret jobban reggelizni a Koós-Dékány házaspár, a teraszon vagy a hálószobában.

Ez a hét amúgy is páratlan információcsokorral örvendeztette meg a hírek szerelmeseit, pláne azokat, akik az első nyilvánosság második vonalából tájékozódnak úgymond. Mert nem elég, hogy kicsit már „tavaszszag van, vasszeg" (Z. Péter), s a hormonok heves csipatörölgetéssel reagálnak a kávéillatra, de az is kiderült, bizony, hogy Pálffy István tökös kuruc legény, és képes két helyre is eladni majdnem ugyanazt a cikket, továbbá hogy véletlenül, de tényleg csak véletlenül komplett médiastáb is ott volt Hajdú Péterékkel ultrahang-nézegetés közben.

Egyébként meg: hová tűnt Molnár Anikó?

És akkor jön a TV 2-tromf, a csatorna másodszor is belelép ugyanabba a nyúlós pocsolyába, s ez voltaképpen teljesen normális reakció. Ha egyszer pofán csap a lengőajtó, én is sorba szoktam állni repetáért. Második folyamába lépett a Mr. & Mrs., úgyhogy kérem a segédszerkesztőket, emeljék magasba a TAPS! feliratú táblát, egyszersmind megkövetem az olvasót csakúgy, mint a műsor készítőit: tavaly márciusban azt írtam, a show egy újabb minden mindegy műsor, amelyet majd jól elfelejtünk. Hát, nem felejtettük el, ennél nagyobb baj, hogy a TV 2 sem felejtette el. Megteheti, mert a magyar hírességre is áll az évezredes, nemzetközileg elfogadott standard: van neki párja. Ilyenformán remekül bevonható egy kis flitteres hacacáréba Liptai Claudiával és Till Attilával, sőt még örül is neki, na pláne a gázsinak. Évről évre, újra. A magyar híresség és a két tál lencse korrelációjáról Proustnyit lehetne írni, de minek, a lényeg, hogy Damu Roland olykor női fehérneműt kap magára, és ha úgy hozza az élet, árokparton szeretkezni sem rest, kezet a szívre, melyikünk van ezzel másképp. Becsületére legyen mondva viszont, hogy minden évben újranézi a Keresztapát. Az ilyesmivel lehet közelebb hozni a nézőhöz a szappanoperettista kisgengszter álszínészeket, lám, én is hogy ráhangolódtam egyből.

Nem tudni, valóban összegyűlnek-e baljós és parasztbarokkos budai villákban a bulvárlapok és a bulvártelevíziók vezetői, hogy megbeszéljék a munkamegosztást, „én nyomom a képernyőn, te meg támogatod becses hasábjaidon", vagy mindez csupán az élénk, összeesküvés-elméletfüggő képzelet játéka, első blikkre mindenesetre energiagazdaságosság szempontjából nem vizsgázik túl jól az ilyen sztárshow: egy hét alatt legalább két hónapnyi celebrakétát pufogtat el. Ami azonban pazarlásnak tűnik, kis idő múlva, és némi tapasztalat birtokában már inkább az Eötvös Gábor-i rutint juttathatja eszünkbe: tilinkót a belsőzsebből. Úgynevezett sztárokból is: van másik.

Mindig van másik.