Adam Burakowski, Aleksander Gubrynowicz, Pawel Ukielski viszonylag pontos eseménytörténettel szolgál, s ezzel nemcsak a döntő év változásait, de a megelőző viszonyokat is megpróbálja ábrázolni. A könyv nem ideológiamentes, sőt! De ezzel együtt sikerül érzékeltetniük a különbségeket is az egyes államok között.

Soha nem felejtem, el, amikor a középkorú lengyel (ellenzéki) házaspár, úgy számolt be nekem magyarországi élményeikről 1983-ban, hogy amit ott láttak, az a „valós szocializmus tagadása”. Sokféle valós szocializmus volt, ezek legalább hatféle módon szűntek meg 25 éve. A legrészletesebb és legideologikusabb leírást a lengyel eseményekről kapjuk, a szerzők legkevésbé a bolgár társadalmat értik. Érdekes a román eseménysor leírása: lengyel szemmel ugyanis ez nem az erdélyi magyarok, hanem a romániai románok forradalma. (Tőkés Lászlót érdemtelenül érdekes, de hatodrangú mellékszereplőként kezelik.) Ebben a történetben is rengeteg a homályos részlet, máig sem tudni, kik voltak a mészárlásokban bűnös terroristák 1989 decemberében.

A könyv a történelmi, társadalmi változásokat egyfajta megváltástörténetként is kezeli. Ezért nem nagyon tudnak a szerzők mit kezdeni például a Gorbacsov-jelenség és a peresztrojka hatásával a megkövesedett rendszerekre. A különböző fejezetekben többször felbukkan, hogy a szovjet párt, a diplomácia és a titkosszolgálat miképpen próbálta az elöregedett, rugalmatlan és erőszakos vezetőket, politikákat lecseréltetni az egyes államokban. Illetve, hogy miképpen támogatták azokat a politikusokat, akiket alkalmasnak tartottak arra, hogy fenntartsák, de egyben korszerűsítsék a rezsimet. Moszkva keze, vagy a reformoké?

A lengyel és magyar reformkommunistákat sem tudják hová tenni. A szerzők képtelenek megbirkózni a változások egy alapvető aspektusának az értelmezésével. Ez pedig az állampárti reformerek és az állampártok milliós tagságának a szerepe a változásokban. Mindenütt felbukkan a jelenség, amely szerint idővel korábban hithű kommunisták, sőt sztálinista funkcionáriusok lesznek a diktatúra és az államszocializmus ellenfelei, sokan a változások motorjaivá lesznek. Egyes országokban az állampárti értelmiségen belüli erjedés készíti elő a diktatúra lebontását.

A szerzők gyanakvó elutasítással kezelik például azokat a lengyel ellenzékieket, akiknek marxista műveltségük van, s akik karrierjük kezdetén az állampárt tagjai voltak. Képtelenek lenyelni, mekkora volt a szerepük az átalakulásban. Más országokból is hoznak olyan példákat, amelyekből kiderül: az állampártban készülődő reformelképzelésekre később csatlakoztak rá a frissen felbukkant ellenzéki, alternatív csoportok, vezérek. A kötet ezzel együtt érdekes olvasmány, sőt kézikönyv lehet a változások tanulmányozásához. Fő tanulsága a folyamatok különbözősége és befejezetlensége.

1989. A kommunista diktatúra végnapjai Közép- és Kelet-Európában. Fordította: Szenyán Erzsébet. Rézbong Kiadó, 455 oldal, 3590 Ft.