Először is a nagyfiú, aki a kis, hülye elsősöknek dukáló, jóindulatú leereszkedéssel vetette nekem oda, miközben sok száz gyerek tolongva próbált bejutni a hatalmas, porszagú és félhomályos terembe: „Kislány, az évnyitóra még nem kell iskolatáskát hozni!" Aztán meg a rémület, ahogy álltam a vászon előtti, keskeny színpadon, hátamon - a koreográfiának megfelelően - a táska, kezemben toll és ceruza, és remegő hangon mondom az elsősök köszöntőjét, Tasnády Varga Éva versét. „Tikk, takk, az óra hív, szól a csengő, dobog a szív..."

De azért emlékszem erre az augusztusra is, amikor a Népszabadság fotósa a Corvin moziban járt. Igaz, nem épp a képen is látható plakátkiállításra - habár a lap 1978. augusztus 27-i számában megjelent riport szerint „most, amikor egy kommersz sikerfilm jegyeiért tolong a közönség, a szünetben, a galérián megtekintheti a IV. nemzetközi összehasonlító filmplakát-kiállítást" -, hanem magára a kommersz sikerfilmre. Az ABBA-ról szólt ugyanis a film, és fél Budapest ott hemzsegett a Corvin-közben, hogy akár a jegyüzérekről, méregdrágán, de belépőt szerezzen a svéd diszkósztárok turnéját bemutató alkotásra. Mi, a közeli zeneiskola reménybeli hetedikesei persze nem herdáltuk a zsebpénzünket: addig álltunk sorban, amíg hozzá nem jutottunk elővételben a jegyekhez. Időnk szerencsére volt, a nyaralás már véget ért, az iskola még nem kezdődött el, nem siettünk sehová.

Mondanom se kell talán, hogy a Népszabadság 1978-as cikke nem sok szót vesztegetett az ABBA-filmre, legfeljebb annyit jegyzett meg vele kapcsolatban, hogy ebből az alkalomból a Corvin mozi teljes homlokzatát kulisszákkal építették tele, ami akkor is dicséretes erőfeszítés, ha az apropója egy kommersz alkotás. A cikk témája ugyanis éppen ez volt: miként lehet „új módon és jobban bekapcsolni a filmvetítéseket a közművelődés vérkeringésébe". Nos, az írást jegyző Dolecskó Kornélia csupa jó hírről számolhatott be. Miként a cikkből kiderül, annak az évnek az elején új vezetőket nevezett ki a főváros a moziüzemi vállalat, azaz a FÖMO élére, és a jelek szerint ez a váltás csupa látványos eredménnyel járt.

Nem elég, hogy a korábbi három helyett hat kertmozit látogathattak a budapestiek azon a nyáron, de jó néhány helyen már az addiginál modernebb vetítőberendezés szolgáltatta a képet és a hangot, és nekifogtak a recsegő padlók, a molyette zsöllyék lecserélésének is. Volt honnan indulni: az év eleji felmérés szerint a 79 fővárosi mozi közül 14 tatarozásra szorult, 7-nél elengedhetetlen volt a teljes felújítás, 24-et pedig lényegében menthetetlennek nyilvánítottak.

De ennél is látványosabb kezdeményezésnek volt mondható, hogy az új vezetők nagy lendülettel próbáltak meg leszámolni a mozik puszta vetítőhely-szerepével. Ha mást nem, a művészportrékat és filmképeket újra cseréltették a maszatos vitrinekben, illetve plakátokkal dekorálták az előtereket. De legtöbb helyütt ennél jóval messzebb jutottak: a Szikra és a Vörös Csillag előcsarnokában zártláncú tévén vetítettek előzeteseket, a Mátrában emelhető ülést alakítottak ki a kisgyerekek kényelmére, a Corvinban pedig a vasárnapi matiné előtt bohócok és bűvészek adtak műsort. Különleges vállalkozásnak ígérkezett a Szikra Pódium, ahol a legnevesebb színészekkel terveztek beszélgetést egy-egy filmjük levetítése előtt, illetve a Vörös Csillag revüje, divatbemutatókkal és filmslágerekkel, akárcsak az Alfa kezdeményezése, ahol a sportolók és a közönség kötetlen találkozóját kívánták megszervezni.

Mi persze, bő harminc év távolából, már tudjuk, hogy az Alfa nem sokkal később leégett, a Vörös Csillagot végül Royalként bontották le, a Szikra pedig mostanság színházként próbál boldogulni. A Corvin előtt viszont olyan karrier állt, amelyet 1978-ban senki sem sejthetett: 1996-os átépítése után ez lett Budapest első multiplex mozija.