Rembrandt után bezár a Szépművészeti

Jövő februárban, a Rembrandt-kiállítás után, felújítás miatt három évre bezár a Szépművészeti Múzeum, hangzott el a Baán László főigazgató által rendezett sajtóbeszélgetésen, melyet a Nemzeti Galéria kedden újranyílt gótikus gyűjteményének felújítása alkalmából tartottak.
A Szépművészeti a zárva tartás idején a Budai Várban, a galéria termeiben mutatja majd be új kiállításait és állandó anyagának válogatását. Jövőre kezdődő felújítása már a múzeumnegyed kialakításához kapcsolódik, s az újranyitáskor, 2018-ban a XIX. század előtti magyar és nemzetközi művészet bemutatóhelye lesz, a bécsi Kunsthistorisches Museumhoz hasonlóan. Az 1800 és 1950 közötti anyagot a Nemzeti Galéria új, ligeti épületében, az 1950 utáni művészetet pedig a ligeti, új Ludwig Múzeumban mutatják be.

E két épületre kiírt építészeti pályázatot októberben megismétlik, mert az eddig befutott nyolcvan pályamű között, bár mindegyik megütötte a Városligethez méltó színvonalat, nem találtak tökéletesen megfelelő tervet, hangzott el. Míg a többi épület esetében idén decemberben hirdetnek majd eredményt, a két galéria esetében csak márciusban.

A győztes pályaművek ismeretében, jövőre kezdődhet majd el a tájépítészeti tervezés, újabb pályázattal. Már készül viszont a Szabolcs utcai raktárbázis, amelyben létrejön  egy közép-európai művészettörténeti kutatóközpont is, egyebek mellett a Képzőművészeti Lektorátus szocializmus és rendszerváltás kori archívumából és az Artpool archívum anyagából.

A Szépművészetiben év végéig megnyílik az év kiállításának ígérkező Rembrandt-tárlat, majd Jörg Immendorf emlékkiállítása nyílik. A Nemzeti Galériában újjáalakított, bensőségesebb enteriőrben újranyílt a gótikus kiállítás, majd októberben századfordulós aktszobrokból nyílik tárlat, ezután pedig az osztrák Arnulf Rainer 85. születésnapjának  tisztelgő festészeti bemutató következik. Év végén Zrínyi Miklós halálának 350. évfordulójára emlékeznek Jan Thomas 1662-63 körül festett portréjának hazahozatalával és bemutatásával. Végül pedig Ripp-Rónai és Maillol barátságát eleveníti fel egy decemberi kiállítás.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.