Régi pompáját idézi a Kállay-kúria

Befejeződött Kállay Miklós egykori miniszterelnök családi kastélyának, valamint a mellette álló Wolkenstein-kastélynak a rekonstrukciója Kállósemjénben. A csaknem 1,2 milliárd forintba kerülő beruházást Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adta át a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei nagyközségben.

A kereszténydemokrata politikus beszédében emlékeztetett arra, hogy a Kállayak és a család ősi fészkéül szolgáló korábbi Szabolcs vármegye története évszázadokon át összefonódott, együtt küzdöttek a török ellen és kivették részüket a szabadságharcokból úgy Rákóczi mellett, mint 1848-ban.

A miniszterelnök-helyettes történelmi visszatekintésében felidézte, Kállay Miklós (1887-1967) Magyarország 20. századi történelmének legválságosabb éveiben állt az ország élén, miniszterelnöksége idején az ország már hadban állt a Szovjetunióval és hadüzenetet kapott a nyugati szövetséges hatalmaktól. Emlékiratai az ország 1942 és 1944 közötti történelmének az egyik legfontosabb memoárja, amelyben a kormányfő a bel- és külpolitikai helyzetértékeléséről és tisztánlátásáról ad tanúbizonyságot - mondta Semjén Zsolt

Belicza László, Kállósemjén Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, hogy a műemléki és természeti védettséget élvező kúria felújítására több mint egymilliárd forintot fordítottak egy európai uniós és állami támogatású pályázat révén. Kállay Miklós és családja részére barokk stílusban, 1763-ban felépített, az elmúlt évtizedekben erősen leromlott állapotú kúria a beruházás révén - a mellette lévő, eddig magtárként használt Wolkenstein-kastéllyal együtt - teljesen megújulhatott.

A komplex fejlesztés során a két épület külső és belső rekonstrukción esett át, a kúria termeiben kutatószobát és a Kállay család tárgyi emlékeit bemutató történelmi kiállítást rendeztek be, rendezvényterme kulturális, közösségi és családi rendezvények megtartására alkalmas. A projekt a Kállay-örökség bemutatása mellett az 1920-30-as évek hangulatát idézi korabeli autók, motorok és kerékpárok kiállításával. 

A hathektáros területen található a szintén felújított, a család több tagjának és Kállay Miklósnak a hamvait őrző Kállay-kápolna, a különleges növényekkel díszített kastélyparkba pedig zenepavilont, a régi időket idéző futball- és teniszpályát létesítettek és gyermekjátékokat telepítettek. A műemlék volt urasági kiszolgáló épületében korabeli cselédszobát és kerékpárkölcsönzőt alakítottak ki, egy eredeti, működőképes 1928-as Ford A-modell révén pedig autóval is körbejárható a kúria és a kastélypark.
Az ünnepségen a Kállay család leszármazottai mellett a kormányzat képviselői és tisztségviselői, valamint a megyei politika szereplői is részt vettek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.