Randizzon színésszel

Villámrandira várják a Nemzeti színészei a nézőket. A színházban, ahol most szombaton nyílt napot tartanak, megválasztják az évad nézőjét, és a művészekkel lehet társasjátékozni, focizni, pingpongozni, tollasozni. Eközben a független színházak az Andrássy úton korzóznak majd az Autómentes Hétvégén.

Tárlatvezetéssel indul szombaton a délután kettőkor kezdődő nyílt nap a Nemzeti Színházban. Az Alföldi Róbert vezette társulat nemcsak szokásos kulisszajárást és nyílt próbát ígér, hanem a győri Vaskakas Bábszínház a Pecsenyehattyú és más mesék című előadását, rendhagyó irodalomórát Nádasdy Ádámmal és koncertet az Óbudai Danubia Zenekarral.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Lesz sanzonest, a romagyilkosságok dokumentumdráma-pályázat eredményhirdetése meg felolvasószínház, jelmezpróba, valamint Závada Pál és a Szakértők koncertje. A színészeket nemcsak a színpadon lehet látni, hanem közeli kapcsolatba is kerülhetnek velük a nézők – teszem azt – a társasjátékoknál, a sportfoglalkozásokon vagy a villámrandikon. (Hogy ez utóbbi mit fed, nem tudjuk.)

Míg a Nemzetisek a Bajor Gizi parkban buliznak, a függetlenek a belvárosban korzóznak. Akárcsak az elmúlt években, az Autómentes Hétvégén lezárják az Andrássy utat, és a társulatok találkoznak a nézőkkel. Az idén főként a függetlenek vonulnak a teARTrum Fesztiválra – a Füge szervezésében. Lehet színházjegyeket venni, beszélgetni a színészekkel, és két színpadon váltják egymást a csapatok. Van olyan színház, amelyik előadásrészletet mutat be, de a Momentán társulat például interaktív impróshowt szervez.

Napközben egy-egy társulat felbukkan a tömegben is. A Színházi Alkotók Fiatal Társulása, a SZ.A.F.T. fesztiválmenüvel készül, amely SzóCirkusztól a teARTrumi Meglepetésig terjed. A napközben felbukkanók között találjuk az Andaxínházat, a Duda Éva Társulatot és a PR-evolutiont is.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.