Jó, az ember megy, lejátssza a néha változó setlistet, felveszi a hely ritmusát, hangulatát, aztán, ha úgy van, szétcsapja magát a koncert után – és másnap elölről minden. Szóval, hány év után jutna eszükbe, hogy ez nem elég, hogy kell valami más is?

"Éttermi muzsikálás" – olvassuk a Vígszinház honlapján, s magunk sem találnánk jobb jelzőt Gálos Viktor

Abban nincs semmi meglepő, hogy Kiss Tibiék furtonfurt kitalálnak valami újat és meglepőt. A legutóbbi nagy dobás talán a tavalyi Sziget nulladik napja volt, amikor egész napos Csodaországgal várták a híveket. Volt filmvetítés, volt slam, voltak performance-ok, az esti nagykoncert pedig speciális fény- és hangeffektekkel tette világossá és hangossá az amúgy csendes és sötét éjszakát az Óbudain.

De a mostanság legizgalmasabb Quimby-projekt mégiscsak a Teátrum. A színházi esték sora, amiből a zenekar jóféle hagyományt csinált. A jóféle hagyományokat pedig illik ápolni, úgyhogy az idén is folytatódik a széria – legközelebb a Vígszínházba költözik be a kompánia egy kis experimentális szárnyalásra.

És hogy ez mit jelent? Például, hogy elhangzanak majd olyan dalok is szép számmal, amelyek a hangos koncertek dallistájába hangvételük, dinamikájuk miatt esetleg idegen testként hatnának, de a színházi közegben otthonra lelhetnek. „Éteri muzsikálás” – olvassuk a Vígszínház honlapján, s magunk sem találnánk jobb jelzőt.

De azért az se csüggedjen, aki a már-már kötelezően eljátszandó kedvenc Quimby-dalokra esküszik, ezeket is megkapja a közönség. Valamint a Teátrum-sorozat alkalmaira oly jellemző „minijeleneteket, némajátékokat, dialógokat” – hiszen ezektől lesz egy Quimby-est igazán színházi.