Queen újratöltve

Freddie Mercury születésének 65. évfordulóján, hétfőn megjelent a Queen újrakevert sorlemezeinek utolsó öt darabja, a The Works (eredeti kiadási év: 1984), az A Kind of Magic (1986), a The Miracle (1989), az Innuendo (1991), valamint a már az énekes halála után kiadott Made in Heaven (1995).

Ezek mellett a kiadatlan, kevéssé ismert felvételeket és ritkaságokat tartalmazó Deep Cuts-sorozat harmadik része is hétfőtől kapható, illetve a Live At Wembley 25th Anniversary című DVD is a boltokba került, utóbbin eddig soha nem látott videóanyagok találhatók - közölte a Universal Music Hungary hétfőn az MTI-vel.   

A Queen az EMI kiadónál eltöltött mintegy négy évtized után tavaly szerződött a Universal Music Grouphoz, ahol idén valamennyi stúdióalbuma megjelent újrakevert változatban.   

A zenekar eddig mintegy 170 millió albumot adott el világszerte. Bár novemberben már húsz éve lesz annak, hogy Freddie Mercury meghalt, a csapat papíron jelenleg is létezik, 2008-ban The Cosmos Rocks címmel új stúdiólemezt is kiadott Paul Rogers (ex-Free, ex-Bad Company) énekes közreműködésével. A The Cosmos Rockson May gitáros mellett csak Roger Taylor dobos játszott a klasszikus felállásból, John Deacon basszusgitáros már jó ideje nem vesz részt a közös munkákban.
    

A Queen idén 40 éves. A csapat Freddie Mercuryvel tizenhárom stúdióalbumot - Queen (1973), Queen II (1974), Sheer Heart Attack (1974), A Night at the Opera (1975), A Day at the Races (1976), News of the World (1977), Jazz (1978), The Game (1980), Hot Space (1982), The Works (1984), A Kind of Magic (1986), The Miracle (1989), Innuendo (1991) - adott ki, és 1995-ben megjelent egy posztumusz korong is Made in Heaven címmel. A zenekarhoz olyan slágerek fűződnek, mint a Bohemian Rhapsody, a Crazy Little Thing Called Love, a We Are The Champions vagy az Another One Bites The Dust.
    

Az újrakiadásokon bónuszfelvételek is vannak; az első öt CD márciusban került a boltokba.
    

A zenekar Magic Tour elnevezésű koncertsorozatára (1986) több mint egymillió jegyet adtak el, ekkor léptek színpadra a Live Aid-en, és 1986 júliusában a Népstadionban is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.