Queen dalok a halhatatlanok között

A Grammy halhatatlanjai közé került a Queen együttes két, 1977-es slágere, a We Are The Champions és a We Will Rock You. A Grammy halhatatlanjainak múzeumát szombaton nyitják meg Los Angelesben.

Mi vagyunk a bajnokok

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Maga az "intézmény", vagyis a Grammy halhatatlanjainak gyűjteménye 1973 óta létezik, eddig már 826 dal jutott be a listára. A játékszabályok lényegében megegyeznek a Rock and Roll Hal of Fame szabályaival: a lemez megjelenésétől számítva legalább 25 évnek kell eltelnie az elismerés odaítéléséig. A 25 éven kívül természetesen feltétel az is, hogy a lemeznek valamikor meg kellett kapnia a Grammy-díjat. A kínálatból minden évben egy, a szakma képviselőiből álló bizottság válogat. A halhatatlanok e fóruma a zenetörténet részévé vált mesterdarabokra kívánja felhívni a figyelmet.


Természetesen nemcsak a pop- és rocklemezek, hanem komolyzenei albumok is bekerülnek a halhatatlanok közé. Van már több magyar halhatatlan is: például Bartók Béla 1940-ben megjelent Kontrasztok című lemeze, amelyen a zeneszerző zongorázik és Szigeti József hegedül.


A Queen kislemezével együtt került a Grammy-halhatatlanok közé a Police együttes Synchronicity című albuma, a Lynyrd Skynyrd nevű együttestől a Sweet Home of Alabama, Stevie Wonder világslágere, a Once in My Life, és két filmzene: a Love Theme from The Godfather, valamint a Jó, a Rossz és a Csúf zenéje. A szintén most halhatatlanná vált Let The Good Times Roll című Louis Jordan klasszikust B. B. King és John Mayer együtt énekli majd azon a koncerten, amelyet a 2009. évi Grammy-jelöltek bejelentése alkalmából tartanak szerdán este.


A Grammy halhatatlanjai sorában már többszörösen is helyet kapott a Beatles, a Rolling Stones, Elvis Presley, Jimi Hendrix, Ray Charles, Louis Armstrong, Miles Davis. A kitüntetett lemezek között van Ike és Tina Turner, Bruce Springsteen, Elton John egy-egy felvétele is.


Ami a Grammy Halhatatlanok múzeumát illeti, egy négyemeletes épületet foglal majd el, és a Los Angeles-i Grammy-múzeum részeként fog működni, bemutatva a rock, a dzsessz, a rhythm and blues, a country, a klasszikus zene és a latin zene kiválóságait - írta honlapján a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.