Prömier

A színházi bemutatók erdejében szeretnénk útjelzőt adni - hétről hétre. Nem minősítjük az előadásokat, hiszen premier előtt ezt nem illik. Nem utalgatunk arra, hogy ezért vagy azért ez biztos siker, vagy az könyvelhető bukás. Szemezgetünk.

Pénteken,

Gergye Krisztián: Danse Macabre
Gergye Krisztián: Danse Macabre

a múlt heti Dogville-premierhez hasonlóan újabb előbemutató következik. Ez annyit tesz, megmutatják az alkotók, hol tartanak. Nem is illik ezekről kritikát írni, de arra mindenképpen jók, hogy nézők előtt kipróbálják őket. A nagy premier ilyenkor októberre csúszik, előtte két-három hét plusz-próbaidőszak jön. Ebbe „a tartományba" tartozik a főként szinkronszínészként ismert Dallos Szilvia darabja, Az utószinkron is, amelyet a Magyar Színház direktora, Iglódi István állít a Budapesti Kamaraszínház Tivoli színpadára. A történet a filmszinkronizálás hőskorában, az ötvenes évek elején játszódik. De ez alkalommal - pártutasításra - a magyar színészeknek nem tekercseket, hanem színházi előadást, egy szovjet társulat vendégjátékát kell élőben alámondaniuk. Ahogy arra számítani lehet, a szálak jól összecsomósodnak. Az előadásban sok a szinkronstáblistából is jól ismert színész: Haás Vander Péter, Czvetkó Sándor, Kertész Péter, Sáfár Anikó.

Szombatra

egy vizsgaelőadást ajánlunk. Két egyfelvonásos táncelőadásban mutatkozik meg ugyanis a MU Terminál IV. évfolyama - meglepő módon  - a MU Színházban. Az elsőt, A Danse Macabre-t  Gergye Krisztián rendezi és koreografálja, a másodikat, a Makettet pedig Újvári Milán. A táncosok: Frigy Ádám, Mádi László, Hoffman Adrienn, Horváth Adrienne és Dorota Lecka. A MU Terminál tánc-, és mozgásszínházi műhely, ahol a táncművészeti iskolákban végzett fiatalok egy évadon át dolgoznak együtt más és más stílust, munkamódszert képviselő koreográfusokkal, rendezőkkel, oktatókkal. Hogy mire mentek egymással, azt évadonként legalább háromszor meg is mutatják a színpadon.

A szerdai

premier összművészeti spirituális kabaré, a színházi hagyományoktól eltérő formában, lokál-hangulatban, egy pohár pezsgő mellett. Az MM avagy Mindent Magamról című előadásban, amelyet Pedro Almodovar ihletett, Hernádi Judit játssza a főszerepet. A sztori főszereplője egy cinikus, kiégett pszichológus, akinek sorsa mások történetein át vezet. Páciensei szembesítik valódi önmagával és elfojtott vágyaival, bűneivel. A Jaross Viktória írta, koreografálta, rendezte produkciót a Millenárisban adják. Hernádi partnerei - többek között - Szanitter Dávid, Király Attila, Kovács Vanda, Fodor Annamária.

Csütörtökre

egy szokatlan műfajú előadást javallunk: kortárs moralitás kezdőknek és középhaladóknak. A Borsógörgető Tadeusz Slobodzianek, Piotr Tomaszuk darabja, amelyet a krakkói magyar centrum megálmodója és vezetője, Pászt Patrícia fordított le. A történetet a lengyel alkotók vaskos népi humorral körítették. A rendező Tóth Miklós a rendhagyó Akárki-parafrázist középiskolásoknak szánja. A sztori szerint a Borsóégetőt (Fiút) az Ördög megvásárolja a szüleitől, rosszra csábítja, de megjelenik Szenteske, aki megpróbálja jó útra téríteni. A Szkéné Színházbeli előadás szereplői: Gerle Andrea, Jarábik Klára, Kecskés Karina, Egyed Attila, Kardos János és Molnár Csaba.

„Fizess nevetve!" szólít fel az Éjszakai Színház rendezője, Kőváry Katalin. S amit cserébe ígér: Márairónia. A „Fizess nevetve!"- Márai Sándor egyik korai újságcikkének címe volt, amelyben arról írt, hogy az amerikai bankokban ez a felirat ösztönzi az ügyfeleket. Az író amúgy megértően, megbocsátóan, de kérlelhetetlenül szólt az emberi gyengeségekről, jellembeli fogyatékosságokról, és most ezt gyűjtötték előadásba Kőváryék. A produkcióban pedig azokat a színészeket láthatjuk, akik az Éjszakai Színház korábban bemutatott három Márai előadásában már játszottak: Vallai Péter, Bacsa Ildikó, Györgyi Anna, Hámori Ildikó, Mertz Tibor, Schnell Ádám. A Pinceszínházbeli előadás konferansziéja: Vallai Péter, zongorán kísér: Vargha Judit

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.