Privát szféránk törékeny aurája

Nagy siker volt tavaly a You-Topia, idénre is visszatapsolták a strasbourgi demokrácia világfórumra a Bandartot.
Megszokhattuk, Magyarország nem küld résztvevőket, a sajtó pedig nem ír az Európa Tanács által Strasbourgban évente megrendezett Világfórum a Demokráciáért rendezvénysorozatról. Pedig a világ minden részéből érkeznek oda politikusok, civil szervezetek aktivistái – olyanok, akiknek fontos a demokrácia. Ahol van, azért, ahol nincs, ott meg azért. Szeretnek róla beszélni. Többnyire a demokratikus rendet fenyegető veszélyekről szoktak vitázni. Tavaly az volt a téma, miért olyan kevés fiatal vesz részt a közéletben. A Hungary's Got Talentben a bemutatkozó produkciójáért aranygombot kapott Bandart már tavaly is ott volt Strasbourgban. Akkor You-Topia című produkciójuk adott művészi választ, és aratott nagy sikert.
Forrás: Facebook

Idén november 17-étől 20-áig a privát szférát fenyegető veszélyekről volt szó a világfórumon. A zárógálára ismét felkérték őket, készítsenek a konferencia programjához kapcsolódó előadást. A Bandart Lengyel Katalin táncművész-koreográfus és Tóth-Zs. Szabolcs médiaművész különös alkotásait adja elő. A táncos hullámzó, fenyegető vetített képek között mozog, mintha azok is lények volnának, harcolnának, el akarnának rabolni a lényéből valamit. Mindez a képek nyelvén utal mindarra, amit például az egymástól távolinak látszó, ebből a szempontból mégis egyformán fenyegető amerikai titkosszolgálat, az NSA, a Wikileaks, Edward Snowden, vagy a felhasználó összes adatát kifürkésző, csoportosító ingyenes Windows10 operációs rendszer művel.

A strasbourgi gálán bemutatott 10 perces produkció címe Hackocracy, amelyben új szimbólum jelenik meg: a főszereplő gondolkodó aurája, a számítógépünk és okostelefonunk által körénk vont sérülékeny burok: HoloME. Ebben minden megvan rólunk. A burok segít: informál, ügyet intéz, szórakoztat. A burok kiszolgáltat: mindenünk követhető, rögzíthető, felhasználható ellenünk. A HoloME-t megtámadják, kifosztják. Félelmetes a vetített gépujjak kapkodása, amint eltépik a törékeny emberi test körül hullámzó, Vasarely műveire emlékeztető hálót. És a fordulat: a főszereplő szembeszáll, megvédi a privát szféráját.

A demokráciafórumot alig egy héttel a párizsi merényletsorozat után rendezték meg, az elkövetők ellen indított, és nyilván sokak privát szféráját sem kímélő hajszával, az Anonymous hackercsoportnak a csúcstechnikát az Iszlám Állam ellen bevető támadásával. Kérdeztem Lengyel Katalintól: van-e ennek nyoma, hatása a konferencia előadásaira, és az ő produkciójukra? Azt felelte, igen, ott is mindenki erről beszél.

Bár a konferenciát programváltoztatás nélkül megtartották, fokozták a biztonsági készültséget. Az egyik résztvevő hangsúlyozta, hogy az események hatására a szkeptikusok igazolva érezhetik magukat, és a megfigyelésekre való igény megerősödhet. De inkább az az általános vélemény, ami a nyitógálán elhangzott: a terroristák nem tudják elpusztítani a demokráciánkat; azt csak mi tudjuk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.