Pörög a sztárméter
Vicceset viszont annál többet. Például, hogy hogyan volt képes sok csodás nő (Robin Wright Penn, Monika Bellucci és Blake Lively) között megjegyezni a szöveget.
Az újságírók laza kérdezősködése nem véletlen, mivel a Private Lives of Pippa Lee igazi könnyed női tragikomédia. Rendezője, Rebecca Miller a saját regényét filmesítette meg, középpontjában egy problémás nő áll.
Gyerekkorában menekül az anyja elől, korán hozzámegy egy idősebb emberhez, és igazából csak akkor kezd el élni, amikor a férfi meghal. Klasszikus dramaturgiájú élettörténetet látunk, remek alakításokkal körítve (az Oscar-díjas Alan Arkin is remekel), időközben az élet apróságait figyelhetjük meg – szigorúan női szemszögből. De Miller a trenddel ellentétben ezt különösen finoman teszi, nyomát sem látjuk a manapság divatos harsány stílusnak. A rendező szerint minden egyes konfliktus gyökeresen megváltoztathatja a személyiségünket.
Úgy tűnik, idén az emberi kapcsolatokat intelligensen bemutató művek játsszák a főszerepet, ráadásul Reeves képében korunk egyik legnagyobb sztárját is felvonultatta a Berlinale.
– Nem szeretem azt a szót, hogy háborúellenes. Inkább azt mondanám, hogy békepárti – jelentette ki egy másik szupersztár, Woody Harrelson a The Messenger (A hírvivő) című, az Arany Medvéért küzdő film főszereplője.
– Tisztelem a katonákat, akik hisznek abban, hogy a jó ügy érdekében teszik kockára az életüket. A The Messenger nem propaganda, csupán egy film, amelyik végre megadja ezeknek az embereknek a minimális tiszteletet – mondja az amúgy mindig nagyon szűkszavú Woody Harrelson. Oren Moverman drámája ugyan nem az első film, amely az iraki háború kérdését boncolgatja, de abban forradalmi, hogy eddig egy ritkán tárgyalt oldalát mutatja be a háborúnak.
A történet a fiatal háborús hősre koncentrál (a nagyon dühös Ben Foster), aki leszerelése előtt nagyon fontos feladatot kap. Felettesével (Harrelson) azokat az embereket kell értesítenie, akiknek meghalt egy családtagjuk. Roppant érdekes, ahogy a rendező képes a fájdalmat, az emberséget és a halál és a háború okozta ürességet ábrázolni – kérdés, lesz-e közönsége. Az üresség ugyanis nagyon tud fájni.
