Polanski életműdíjért sem megy Locarnóba

A filmrendezőnek a pénze és befolyásos barátai segítségével sikerült kibújnia a törvény alól és megmenekülnie a börtöntől – tiltakozott a meghívás ellen a svájci Ticino kanton egyik konzervatív politikusa.
A fesztivál szervezői kedden hozták nyilvánosságra a 80 éves rendező közleményét, amelyben Polanski azt írta, azért nem megy el a rendezvényre, mert a meghívása vitákat váltott ki – emlékeztet az MTI.

Ticino kanton egyik konzervatív politikusa tiltakozott hevesen Polanski meghívása ellen. Fiorenzo Dado a La Regione című helyi lapnak azt mondta, hogy a filmrendezőnek a pénze és befolyásos barátai segítségével sikerült kibújnia a törvény alól és megmenekülnie a börtöntől.

Polanski Locarnóban mesterkurzust is tartott volna. A színész-rendező-producer-forgatókönyvíró személyes tapasztalatait osztotta volna meg a filmkészítésről a locarnói közönséggel. Emellett a 2013-ban feleségével, Emanuelle Seigner színésznővel közösen készített, Vénusz bundában című filmjének bemutatóján is ott lett volna.
A filmfesztivál szervezői sajnálatukat fejezték ki a lemondás miatt.

A rendező még sosem vett részt a locarnói filmfesztiválon, és az RTS svájci tévében nagy örömét fejezte ki, amiért egy olyan "művészi" fesztiválra hívták meg, mint a locarnói, és nem olyan elüzletiesedettre, mint például a cannes-i.

Polanskit az Egyesült Államokban 1977 márciusában letartóztatták és bíróság elé állították egy 13 éves kislány megrontásának vádjával. A rendező azonban az ítélethirdetés előtt Franciaországba szökött: azóta Párizsban és Svájcban él, 2003-ban Oscar-díját sem vehette át.

2009-ben a svájci rendőrség a több évtizedes amerikai elfogatóparancs alapján váratlanul letartóztatta, majd több millió dolláros óvadék ellenében házi őrizetbe helyezte. Végül mégsem adták ki és a szabadságát korlátozó intézkedéseket is visszavonták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.