Poén nélkül nehéz lesz – új magyar sitcom az RTL II-n

De tényleg: miért tűnik képtelenségnek, hogy sikeres magyar sitcomot állítson elő valamelyik kereskedelmi televíziós csatorna? Hiába, hogy rengeteg amerikai variációt bevett a magyar néző, és nemcsak a már régen véget ért Jóbarátok lett itthon is állandó beszédtéma, de vagy egy tucatra lehet rákapcsolni az Agymenőktől az Így jártam anyátokkal-on át A két pasi meg egy kicsiig vagy pláne az Egy rém modern családig.

Az RTL II tegnap indult heti egyszer félórásra tervezett Butiquehotel.hu című valamije nem az első kertévés próbálkozás. Becsülni való, hogy az eddigi kudarcok után megint belevágtak, és tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy egyetlen epizód után nem szép dolog reménytelennek ítélni egy ekkora vállalkozást.

De mit tegyek, ha a csatorna közölte, nála az a „policy”, hogy nem teszi lehetővé senkinek több rész előzetes megtekintését?! Az pedig nem segített, hogy az este 10-kor kezdődő epizódot fölvettem, és rögtön még egyszer megnéztem ellenőrzésként, valóban azt láttam-e, amit. Esküszöm, próbáltam nagyon ellazulni, elhatároztam, hogy a legkisebb poénért is hálás leszek. Végül csak arra gondoltam hálával, hogy eléggé hamar vége lett. Bár így is hosszúnak (és lassúnak) tűnt.

A sitcom, azaz a szituációs komédia lényege, hogy egy viszonylag stabil élethelyzetbe belehelyeznek jól körülhatárolható karaktereket, amelyeknek a mindennapi tevékenysége apró konfliktusokon keresztül érdekes és ironikus-vicces jeleneteket eredményez. Olvastam, hogy a Butiquehotel.hu-nak is van „karakterológiája”, azaz a szerzők pontosan belerajzoltak mindenkit a megfelelő szerepkörbe, a rutinos néző meg tudni fogja, kitől mire számíthat. A világ tehát be van rendezve, már csak a jó szövegek és sziporkák kellenek.

Fekete Réka Thália és Székhelyi József
RTL Klub

Hát lehet, hogy olvastam róla, de nem láttam belőle semmit. Az alapötlet, hogy egy, a nagybátyjától kapott szállodát elvezet egy kezdő, akinek segítségére siet az eddig mindenbe belebukó anyja, átlátszó és vérszegény. Ráadásul a szereptől idegenkedőn tébláboló főhősre (Fekete Réka Thália) ráengednek három nagyszerű színészt egy – igazából két – egészen másik darabból.

A gáláns nagybácsit adó Székhelyi József, aki átadja kastélyszerű házát, és egy sufniban folytatja életét – hogyan tudták rávenni, hogy egy ilyen sablont hajlandó legyen előbogarászni a naftalinból?! – egyáltalán nem illeszkedik a kabarészínpadról idetévedt Hernádi Judit–Reviczky Gábor pároshoz, amely meglepően sikertelenül – sok szemforgatással, kevés hitellel – erőlteti, hogy valahogyan viccesnek hasson.

Mintha a forgatókönyv írója nem bízott volna az ötleteiben, és megpróbált volna valami ismert elemmel nézőket szerezni a darabjához. Pedig tudnivaló, hogy sitcomhoz nem illenek az igazán jó színészek. Mivel leegyszerűsített típusokat kell megjeleníteni, azok a legalkalmasabbak, akik tévedhetetlenül hozzák mindig pontosan ugyanazt, nem jellemfejlődést és igazi érzelmeket kell ábrázolni, hanem csak az előre nagyon pontosan meghatározott szerep elvárható reakcióját. Még az ő sztárságára épülő Jim szerint a világban is csak tehetségének egyetlen oldalát mutathatja meg egy olyan nagyszerű figura is, mint Jim Belushi. Tényleg ezt fogja csinálni Hernádi és Reviczky az idők – a sorozat – végezetéig?

Gesztesi Máté, Hernádi Judit, Fekete Réka Thália és Reviczky Gábor az új sitcom egyik jelenetében
RTL Klub

Remélem, hogy később lesz valami kibontakozás, nagyon nagy szükség volna rá. De tudjuk, hogy Amerikában az előzetes, az úgynevezett pilot sikerén áll vagy bukik, hogy lesz-e folytatás. Ha ezt a tegnapi részt ennek szánták, nem sok jövője van ennek a sorozatnak.

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akit általában idegesít az alákevert nevetés, de még a Jóbarátok sem volt meg nélküle. És most nagyon hiányzott nekem: úgy szeretném tudni, melyik volt az az egy vagy két pillanat, amelyet poénosnak gondoltak az alkotók.

Butiquehotel.hu

RTL II, szerdánként este 22.00

Rendező: nincs a stáblistán

Forgatókönyvíró: Huszár Péter

Szereplők: Fekete Réka Thália, Hernádi Judit, Reviczky Gábor, Madár Tamás Marjai Virág, Gesztesi Máté, Székhelyi József

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.