Pletykák és posztok

Három budapesti színházi igazgatói posztjára lehetett november 17-ig pályázni. Bár ami a Vígszínház vezetését illeti, a városi legendák rengeteg jelentkezőről szóltak, úgy tudjuk, a székre csak Eszenyi Enikő aspirál. Az Operettre és a Tháliára az eddigi igazgatók adták be elképzeléseiket, de a Tháliáért Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. vezetője is ringbe száll.

Huszonhárom éve a Vígszínház igazgató-főrendezője Marton László, nemrég azonban bejelentette társulatának: nem pályázza meg a posztot. Marton és a társulat – úgy tudjuk – egyöntetűen Eszenyi Enikő színész-rendező mellett tette le voksát.

Az elmúlt napokban a színházi pletykák arról szóltak, Puskás Tamás, a Centrál Színház (az egykori Vidám Színpad) igazgatója is terveket szövöget a Víggel kapcsolatban. Arról lehetett hallani: összevonná a két teátrumot, a Víg kamarája lenne a Centrál, a leromlott állapotú Pesti Színházat pedig akár privatizálhatná is a fenntartó főváros. Puskás Tamás elmondta: eszébe sem jutott megpályázni a Víget, pláne úgy, hogy a színháznak van „örököse”: Eszenyi Enikő.

A források Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatójának nevét emlegetik még, valamint Mohácsi János és Bodolay Géza rendezőét. Azonban mint megtudtuk, egyikük sem pályázik, ahogy a Vígszínház tagja, Hegedűs D. Géza színész-rendező sem. Úgy tudjuk, Hegedűs fontolgatta egy ideig, hogy beadja elképzelését, de aztán visszalépett.

Úgy értesültünk, hogy a Budapesti Operettszínház vezetésére nem jelentkezik más az eddigi direktoron kívül: Kerényi Miklós Gábor. A Nagymező utca másik oldalán lévő, befogadó szerepű Thália Színházra is pályázik a jelenlegi vezető, Megyeri László. Kihívója Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. ügyvezetője, aki megerősítette információnkat. Elmondta: az 1996-ban alakult Fesztiválközpont az egyetlen olyan közhasznú társaság, amelynek „a piacról kell megélnie”.

Zimányi már többször javasolt bevételnövelő tevékenységet, gondolkodott játszóhely működtetésében is, de a főváros eddig elutasította javaslatát. Most megpályázza a Tháliát, és a két intézmény vezetését nem tartja összeférhetetlennek. Itt szeretné továbbjátszani azokat a produkcióikat, amelyek a tavaszi vagy az őszi fesztiválon nagy sikert arattak, például a Le Grand Macabre-t vagy a Mozart-maratont.

Zimányi egyébként azt fontolja: bizonyos formában megmaradna a Thália befogadó színházi funkciója, és folytatódna az együttműködés az Operaházzal is. Mivel a dalszínházban csakis eredeti nyelven játsszák az előadásokat, és az Erkel Színház bezárt, ők oldhatnák meg a népoperai feladatokat. De ehhez persze meg kell nyerniük a pályázatot.

Úgy tudjuk, a szakmai grémium november 26-án véleményezi a pályázatokat, a fővárosi önkormányzat kulturális bizottsága pedig december elején bírálja el őket.

Eszenyi Enikő
Eszenyi Enikő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.