Placcs!
Az egykori cirkuszművész, az orosz Jana Sevcsenko a nehezebb utat választotta, mert bár ő is a cirkusz és a víz összefüggésében gondolkodott, de ő nem vízilovat vett, hanem egyenesen vízi cirkuszt, ami kétségkívül bátrabb innováció, pláne ha hozzátesszük, hogy társulatával azonnal a világhírű kanadai kortárs cirkusz, a Cirque du Soleil nyomába eredt. A legenda szerint eladta összes vagyonát, és elhatározta, hogy modern, a társművészeteket is magába olvasztó újcirkuszos társulatot szervez, amellyel elkápráztatja a világot. Elkápráztatta. Vízi cirkuszával, jégrevüjével egyaránt, alighanem a világ első gőz- vagy hócirkuszával sem vallana szégyent, a víz bármely állapotából művészetet csinálna.
Sevcsenko vízi cirkusza 2003 és 2007 után, némi fazonigazítást követően most ismét a Fővárosi Nagycirkuszban vendégeskedik. A Káprázat és csoda című műsorban a porond helyére épített medence vize, szökőkútrendszere leginkább keretet ad a produkcióknak, valódi főszerephez ritkábban jut, de azért ha a finomhangolást is észrevesszük, akkor feltűnik, hogy a légtornász vascsövekből épített hajóhintán vitézkedik, a másik artista szakadt „vitorlavásznakon” mutatja be légi trükkjeit, szóval azért mégiscsak a H2O körül forog minden.
Sevcsenkóék előadása szokatlanul pörgős, az ember néha azt sem tudja, hová nézzen, a vízben balettozó szinkronúszókra, a felettük akrobatikázó légtornászokra, az időnként bekacsázó bohócra, aki a medence partján billegve rendre egy kalózzal incselkedik, a leggyakrabban valóban tetszetős kosztümöket nézze, vagy a múltkorihoz képest nagyságrendekkel kulturáltabb zenét hallgassa.
És miközben a néző zavarban van a látványorgiától, észre sem veszi, hogy sokszor gyermeki egyszerűségű mutatványok varázsolják el: óriási szappanbuborékokkal mókázó mulattatók, diszkógömbön parádézó galambok, metsző tekintetű mágus egy évszázadok óta ismeretes varázsládával, amelyben könnyebb eltűnni, mint a Bermuda-háromszögben. És persze cukipofa fókák, cukipofa macskák (na most tényleg: őket vajon hogyan lehet idomítani?). Végül jön egy óriáskígyó meg egy krokodil is, utóbbiak menekülnének, de az idomár minduntalan a medencébe rántja őket pajtáskodni, és mi arra gondolunk: mégiscsak az a jó, ha az állatok játszanak, nem pedig az, ha velük játszanak.
Jana Sevcsenko műsora egész nyáron látható a cirkuszban (a nyári szünetet kivéve persze), így hát nem áruljuk el az egyik slusszpoént, jelesül azt, hogy a bohóc végül beleesik a medencébe, hát persze hogy beleesik, mert végeredményben a cirkusz lehet régi vagy új stílusú, a bohóc mindig pórul jár, és ez így is lesz, amíg világ a világ.
